Folyik a harc bánya-ügyben, közmeghallgatás helyett lakossági fórumot tartottak – VIDEÓ

1437

Az augusztus 27-ére meghirdetett közmeghallgatás elmaradt a Vörösvár és Pilisszántó között nyitandó mészkőbánya témájában (itt írtunk róla előzőleg), mert a bánya újranyitását kérelmező C&C Property Holding Kft. kérte a folyamatban lévő eljárás szüneteltetését a Környezetvédelmi Hatóságnál (Pest megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya). Pilisvörösvár és Pilisszántó önkormányzata viszont úgy döntött, hogy lakossági fórumot tart a közmeghallgatás helyett, ami a lakosság tájékoztatását szolgálja ugyan, de az eljárásra nem bír joghatással.

Este 6 órára több száz ember zsúfolódott össze a Pilisvörösvári Művészetek Háza nagytermében, hogy tiltakozzanak a bánya és annak minden környezetkárosító hatása ellen. A jelenlévők helyi népszavazás kiírását kérték, hogy az ügyben a lakosság szava döntsön. Egyes becslések szerint már most több mint 10 ezer támogatója van a természet megóvásának. A fórumon felszólalt Hadházy Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője, aki támogatásáról biztosította a lakosságot, de szerint ennél fontosabb problémák is vannak az agglomerációban. Torday Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője pedig közölte, hogy törvényjavaslatot terjesztenek az országgyűlés elé, hogy így akadályozzák meg a pilisi bányanyitást.

A fórum két és fél órán át tartott, az eseményt a PilisTV élőben közvetítette Facebook-oldalán, a teljes felvétel most már a YouTube-on is elérhető. A tévében ezen a héten vetítik a felvételt: augusztus 28. és szeptember 4. között naponta 6:55, 12:55 és 17:55 kezdettel. Ugyanezekben az időpontokban online is megnézhető a műsor a PilisTV honlapján.

SÁ – solymáronline