A Solymári Szokolay Bálint Nőikar 35 éves születésnapját ünnepelte a hétvégén. A visszatekintésre hangolt koncert olyan volt, mint egy családi születésnap: bensőséges, szeretetteli és megható.
35 év már nagy idő. 35 év alatt a gyerekek felnőnek, sőt saját gyermekeik lesznek. A lányok asszonyokká és nagymamákká érnek. 35 év alatt megváltozik a világ, sokan elmennek, és új emberek születnek, akik már másképp látják a világot, mint a 35 évvel korábbi fiatalok.
35 éve 1983-at írtunk. Szokolay Bálint, a zeneszerző Szokolay Sándor édesapja 77. születésnapjához közeledett, amikor megvalósította azt az álmát, hogy létrehozzon egy nőikart Solymáron. (Bálint bácsi azt vallotta, sosem késő valamibe belekezdeni, negyvenéves volt, amikor pályát módosított, és jegyzői munkáját feladva beiratkozott a karnagyképzőbe.) A kórus vezetésére a fiatal Blazsek Andrea karnagyot szemelte ki és kérte fel. A kórustagokat is maga verbuválta, mintegy egy hónap alatt, javarészt a Kelemen Gréti néni vezette egykori ifjúsági kórus és gyermekkar tagjaiból. (Ez utóbbit Blazsek Andreával közösen vezették.) A kórus összeállt, és Bálint bácsi szárnyai alatt elkezdte a munkát.
A kórus élete minden vonatkozásban összefonódott a Szokolay családéval. Sándor előszeretettel komponált kórusműveket az akkor még Solymári Nőikar néven futó kórus számára. Megtiszteltetés egy “vidéki kiskórusnak”, hogy külön nekik dedikált művek születnek egy elismert (Kossuth-díjas) kortárs zeneszerző tollából, de ez a “házi zeneszerzői” kapcsolat kölcsönösen előnyös volt. A solymári kórus ugyanis úgy adta elő az izgalmas ritmusú, zakatoló dallamú, mások számára olykor kiismerhetetlen Szokolay-műveket, ahogyan a legnagyobbak sem. Biztosan kellett ehhez az a bensőséges, szeretetteli kapcsolat, ami a Szokolay család és az énekkar között fonódott az évek során, és aminek köszönhetően értették egymás rezdüléseit. De kellett hozzá Blazsek Andrea és a másodkarnagy, Mózes Krisztina hangtechnikája, szakértelme, zeneszeretete és – nem utolsósorban – lelke. És persze türelem, kitartás és lankadatlan munka hétről hétre, keddről keddre, mind a kórustagok, mind a karnagyok részéről.
35 év alatt nemcsak egy ember, egy kórus is sokat él, és sokat változik. Vannak hullámok, nehezebb és lendületesebb időszakok. 91 éves korában Szokolay Bálint itt hagyta a kórust, ami halála után felvette alapítója nevét, így már nemcsak lelkében, hanem nevében is Bálint bácsi kórusa lett. Később a kar Szokolay Sándortól is elbúcsúzott. A komponistát még életében díszpolgárává avatta Solymár község. A tagság egy része is változott, cserélődött, de az alapítók közül hatan még ma is a kórus aktív tagjai. És bár a kórustagok jó része a nagylányból, fiatalasszonyból felnőtt hölggyé, nagymamává érett, ma is őriznek valamit a régi, leánykarihoz hasonlatos hangzásból.
Az október 14-ei koncert összegzés és visszaemlékezés volt. A műsorba olyan műveket válogattak, amelyek felidézték kóruséletük egy-egy fontos állomását: a kétszólamban kígyózó gyöngyöspatai Sanctust, Rossini La Charité című művét Hantos Andrea szólójával (az énekesnő is a kórussal ünnepelt, csöndben megbújva a közönség soraiban), a csángó népdalcsokrot, Bárdos Lajos népdalfeldolgozásait, és nem utolsósorban a korai és késői Szokolay-műveket. Így tehát ízelítőt kaphatott a közönség az elsősorban a szakrális és a népzenére épülő repertoár legfontosabb darabjaiból. A meghívott régi kórustagok nosztalgiázhattak (bár többen beálltak énekelni is néhány kórusmű erejéig), a legfiatalabb korosztály pedig beleshetett a kóruséneklés kisablakán, egy órácskára elképzelve, milyen jó is lehet ilyen társaságban énekelni.
Az este köszöntésekkel és hálás szavakkal zárult. A Szokolay család nevében Szokolay Orsolya (Sándor lánya, Bálint bácsi unokája) meleg szavakkal beszélt a családot a kórushoz fűző, generációkon is átívelő kapcsolatról. A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége nevében Vadász Ágnes kívánt sok további sikert a nőikarnak, kiemelve, hogy mennyire fontos képviselői a magyar kóruséletnek. Majd a solymári önkormányzat és a kulturális csoportok képviselői gratuláltak kedves szavakkal a jubiláló kórusnak.
Aki nem fázott, a művelődési ház udvarán pezsgő és sütemény mellett beszélhette ki a koncerten szerzett élményeit és régről felbukkanó emlékeit.
Sólyom Ágnes – solymáronline
