Végre a Pest megyeieknek is lesz saját neuropátia szűrőközpontjuk

1511

Október 10-én ünnepélyes keretek között nyílt meg a Pest Megyei Neuropathia Centrum a Budapesti Szent Ferenc Kórházban.

A neuropátia, vagyis az idegkárosodás a cukorbetegség egyik leggyakoribb szövődménye, melynek következtében közel 4000 lábamputációt végeznek évente hazánkban, valamint sok esetben súlyos-életveszélyes szív-érrendszeri betegségekhez is vezet. Megfelelő vizsgáló eszközökkel azonban könnyen és fájdalommentesen felismerhető, és a korai diagnózis életet menthet. Ebben segíthet az új, Széher úti centrum.

dr. Toldy-Schedel Emil főigazgató és dr. Kádár Éva ügyvezető.jpg

A szűrőközpontot dr. Toldy-Schedel Emil, a kórház főigazgatója és dr. Kádár Éva, a Wörwag Pharma Kft. ügyvezető igazgatója nyitották meg október 10-én. Elmondták, hogy a Wörwag Pharma egy 5 millió forint értékű Q-Sense készülékkel, számítógéppel és egy korszerű diagnosztikai csomaggal támogatja a központ működését, ezen felül az ott dolgozó szakemberek képzéséhez is hozzájárul. A budai központ, amelynek vezetője dr. Berkes Klára főorvos, az immár évente 8000 beteg szűrését lehetővé tévő országos hálózat része.

Érvényes orvosi beutalóval a Pest megyei lakosok ingyenesen vehetik igénybe a centrum szolgáltatásait. A Pest Megyei Neuropathia Centrum hétfőn 14:00-18:00 óra között, pénteken 10:00-14:00 óra között fogadja a betegeket. Előjegyzést kérni szerdán és csütörtökön 10:00-12:00 között a +36 30 739 4009 vagy a +36 1 392 8243-as számon lehet.

solymáronline
(Forrás és fotók: Newsbreakers Communication)