Lakossági fórum a Panoráma utca sorsáról

1749

Közel harmincan vettek részt kedden azon a lakossági fórumon, amelynek témája a Panoráma utcába tervezett fekvőrendőrök megépítése volt. Mindhárom tervezett helyszínről érkeztek tulajdonosok, és két helyszínen támogatják is a megvalósítást.

Kővári András önkormányzati képviselő, a fórum levezetője elmondta, hogy rengeteg javaslat és észrevétel érkezett, így például a kamerák felszerelése vagy a sávelhúzásos lassítás is szóba került. A képviselő hozzátette, hogy további egyeztetésekre van szükség az érintettekkel, valamint közlekedési szakemberekkel. A bizottság pedig ezek után fog dönteni a javasolt helyszínekről. A jelenlegi tervek megtekinthetők a hivatalban Antoni Béla műszaki előadónál.

OHN, solymáronline