Hogyan lehetett elhagyni egy ilyen szép falut? – merül fel a kérdés Posovszky Rézi unokájában, aki nagyanyjával érkezik Solymárra az 1996-os kitelepítési megemlékezésre, 50 évvel a történtek után. Nem gondolták, hogy ez ilyen sokáig tarthat, hogy a búcsú nem csak egy kis időre szól. A kitelepítendő gyerekek az indulás előtti napon bevitték kedvenc állataikat az iskolába, és az ittmaradó osztálytársaikra bízták őket: “csak amíg visszajövünk”.
A magyarországi németek “visszazsuppolása” németföldre sok furcsa és fájdalmas helyzetet szült. Ilyen jeleneteket idéz fel Hartmann Hellebrandt Hilda Rézi című színdarabja, amelyet a Kompanei amatőr színtársulat adott elő április 23-án a művelődési ház színpadán. A nézőtér dugig megtelt az érdeklődőkkel, pedig viszonylag szűkre szabta az értő közönség körét az előadás nyelve: a szereplők többnyire svábul (a solymári nyelvjárásban) és németül (Hochdeutsch) beszéltek, de hallhattunk magyar és orosz szót is.
A színdarab annak az asszonynak a visszaemlékezéseiből született, akit 1946-ban a ma tájházként működő épületből költöztettek ki és üldöztek el. (Posovszky Rézi naplója a svábházban ma eredetiben olvasható.) A Kompaneinek nem ez az első darabja, amely segít átérezni, mit jelenthetett az az eseménysor, amit ma egyszerűen “kitelepítésnek” nevezünk, kifejezetten az elűzetésről szólt a 2016-ban bemutatott, Rosmarin című darab. A történelmi háttérről az idei megemlékezéssor keretében dr. Manherz Károly professzor beszélt pénteken este a polgármesteri hivatal dísztermében.
Az emlékezés része volt a német nyelvű szentmise vasárnap délután a római katolikus templomban, amit koszorúzás követett a templom hátában található kitelepítési emlékmű, a gyermekeit köpenye alatt védelmező Szűzanya domborműve előtt.
Sólyom Ágnes
Fotó: Barcsik Géza, Szima Roland
