Kiderült, melyek a magyarok kedvenc színei

1566

Magyarország kedvenc színe a kék, de ha az otthonok belső és külső falairól van szó, akkor a világos árnyalatok a legkedveltebbek – többek közt ez derül ki az első Színtérkép felméréséből. A színek erős hatással vannak a mindennapjainkra, befolyásolják hangulatunkat, érzéseinket, így ennek megfelelő színű tárgyakkal vesszük körül magunkat.

A magyar internetező felnőtt lakosság kedvenc színe a kék, ezt követi a fekete, a zöld és a piros – ez is kiderül a reprezentatív kutatásából. Minden színnek pszichológiai, szociológiai és társadalmi háttere van, így a kék népszerűsége abból adódik, hogy alapszín és semlegességet, tisztaságot sugároz. Továbbá a körülöttünk lévő világban a kék dolgokhoz nagyon sok pozitív élményünk köthető: kék tenger, kék ég, vízesés, levegő, élet, nyaralás, pihenés boldogság.

Vágó Réka divattervező szerint, amikor színt választunk, automatikusan kötünk hozzá valamit környezetünkből, például kék ég, piros rúzs vagy fekete autó. „Az sem véletlen, hogy a hölgyeknél nagyon kedvelt szín a piros, hiszen a nőiességet, a szépséget kötjük hozzá gondolatban. Egy szexi piros ruha vagy kiegészítő elengedhetetlen darabja a hódításra vagy elismerésre vágyó hölgyek kelléktárának.”

Milyen színt választunk otthonunkban?

Ha az otthonukról van szó, a világosabb árnyalatokat (fehér, krémszín és bézs) kedveljük. Azonban itt különbség van a férfiak és a nők ízlésében: míg az urak a fehéret, addig a hölgyek a bézst és a krémszínt preferálják, mind a külső és a hálószoba falszínét tekintve. Földrajzilag is eltérő a vélekedés: Budapesten a fehér a legkedveltebb hálószobaszín, vidéken a fehér a krémszínnel osztozik a népszerűségi lista első helyén. Ennek oka egyszerű: a neutrális színek kellemes, nyugodt, kevésbé ingerlő teret tudnak teremteni, és ahol sokat tartózkodunk és otthonunknak hívunk, ott erre vágyunk.

 „A színekkel kommunikációs célunk van; a mostani fiatal generáció nyitott és bátor, ezáltal több teret enged annak, hogy megmutassa egyéniségét” – mondta a belsőépítész a Színtérkép- kutatás eredményeivel kapcsolatban.

Ki gondolná, hogy gazdasági jelentősége is van annak, hogy milyen színűre festjük lakásunkat, házunkat! Ugyanis a viszonylag ritkának számító kékes és lilás színvilágú lakások átlagos négyzetméterára magasabb az átlagnál.

De egyáltalán mennyire ismerjük a színeket?

Tényleg több színt ismernek fel a nők, mint a férfiak? A sokak számára talán idegenül hangzó színárnyalat-elnevezések esetében úgy tűnik, igen. Kiderült, hogy az ekrüről a nők kétharmada, a férfiak csupán harmada tudta, hogy a fehér egyik árnyalatáról van szó, míg a terrakotta esetében a nők 61, a férfiak 45 százaléka válaszolt helyesen. Keményebb diónak bizonyult a smalt (mélykék), a sziena (sárgásbarna) és a tób (szürkészöld): ezeket a válaszadók csupán mintegy ötöde tudta beazonosítani.