Hosszú évek óta október utolsó szombatjának éjjelén állítgatjuk vissza a nyári időszámításról a télire óráinkat. Ilyenkor örülünk a visszakapott egy órának, amit még tavasszal vesztettünk el, amikor átálltunk a nyárra.
Minden bizonnyal igaza van azoknak a gazdasági szakembereknek, akik kiszámolták, hogy ez a nyári időszámítás világgazdasági szinten mennyi megtakarítással jár, de engem – ott belül, a lelkem mélyén – mindig zavar, hogy nem délben delel a Nap. Mert ahogy az eleink által készített napórákat az ódon épületeken nem lehet átállítani, és azok továbbra is az “igazi” időt jelzik, úgy a lelkemben is ott a jelzés, hogy valami nincs rendben, nincs a helyén, valami az idővel nem stimmel… Nem bizony, mert véleményem szerint ez az óraállítgatás is annak a jele, hogy fontosabb a pénz, a hatékonyság, mint az Isten által teremtett, időtlen idők óta fennálló természeti törvények. Annak a jele, hogy siettetjük magunkat, rohanunk előre. Ahogy sokszor a csodálatos magyar nyelvünk igen kifejező szavaival azt érezzük, hogy “kifutunk az időből”.
Én most eldöntöttem, hogy szombaton éjjel nem csak az órámat állítom át, hanem a lelkemet is visszaállítom. Visszaállítom a régi, kezdetektől megadott és a Természet törvényeivel egyezően zakatoló időméréshez. Hogy minden azt jelentse ami. Hogy a szavaink egyértelműek legyenek. Ahogy a Nap is délben lesz legmagasabban az égen.
Október 30-án hajnali kettőkor lélekátállítás! Ki tart velem?
