Az igazságot, a szabadságot mindenki fontos értéknek tartja. Mindig is voltak és ma is élnek köztünk olyan emberek, akik a saját vélt vagy valós igazukért tenni is készek. Ők azok, akik egyből kérik a panaszkönyvet, ha a boltban a kiszolgálásba hiba csúszott, akik levelet írnak a hatóságoknak ha valami szabálytalant látnak. De amikor szinte az egész társadalom kárvallottja egy csöppnyi – de a hatalommal rendelkező – csoportnak, akkor nem lehet a panaszkönyvet kérni, mert olyan nincs is. Ezért az emberek tűrnek, tűrik a megalázást, az igazságtalanságot, a semmibe vételt, a hatalom visszaéléseit. Így volt ez az 1948-tól 1990-ig tartó időszakban, amikor alapvető jogai csorbultak a polgároknak.
A diktatúrák erősségét az jellemzi, hogy meddig tudják ezt tartani. Ha erős, fegyveres hatalom van mögöttük, akkor sokáig tűrnek az emberek és erős a diktatúra. Mert a társadalom tűr egy ideig, de aztán nem bírja tovább és ellene fordul az igazságtalan hatalomnak. Ez a forradalom, ami egy gyorsan jövő, megrázó társadalmi jelenség, amely teljesen átalakítja a társadalmi és politikai intézményrendszert.
A hatalom azonban a forradalmi eszmék győzelmét akár erőszakkal is meg akarja akadályozni. Így történt ez 1956-ban is. Békés tüntetőket, akik a regnáló hatalom visszásságainak megszüntetését kérték, erőszakkal próbálták megfélemlíteni. Közéjük lőttek, sok áldozatot és sebesültet hagyva Budapest utcáin. Ebből aztán szabadságharc alakult ki, melyet csak idegen országból behívott katonákkal tudtak leverni, majd elképesztő megtorlás következett, amelyben már csak azért is elítéltek és meghurcoltak embereket, ha csak jelen voltak ott, ahol a tüntetések vagy a harcok zajlottak.
Szerencsénkre ma már nem kell ilyen lelki nyomás alatt élnünk, maradtak a hétköznapi gondjaink, a mindennapos félelmeink: Szóljak-e a főnökömnek, hogy valami nincs rendben a cégnél, jelezzem-e a tanárnak, hogy a gyermekemet igazságtalanság érte stb. Nehéz kérdés elé állítja a félelem az embert: merjek-e szót emelni, merjek-e tiltakozni, merjek-e bármit is tenni az igazság és a szabadság érdekében? Ezt mindenki maga kell eldöntse. A történelem azt bizonyítja, hogy végül az igazság mindig győzedelmeskedik. Van amikor hamar, van amikor száznál is több évet kell várni – de győz.
Azonban ehhez az kell, hogy felülemelkedjünk indulatainkon és minden nehézség, minden kudarc ellenére tudjunk újrakezdeni. Tudjunk túllépni a minket ért sérelmen, de közben ne feledjük az igazságot!
Október 23. egyrészt a hősök áldozatára emlékeztet bennünket. Azokra az emberekre, akik megszenvedtek vagy életüket áldozták az igazságért, a szabadságért. Ezért hálával és tisztelettel szabad csak rájuk gondolnunk. Másrészt ez a nap arra is kell, hogy emlékeztessen bennünket, hogy soha nem szabad csüggednünk. Ha az igaz eszmékért folytatott küzdelmünk látszólag elbukik, ne veszítsük el reményünket, hanem bízzunk abban, hogy lesz egy másik, megfelelő pillanat, amikor majd lehetőségünk lesz a győzelemre. A legnagyobb baj ami történhet velünk az az, ha feladjuk az elveinket, ha elfogadjuk az önkény kiszolgáltatott helyzetét. Ha belsőleg meghasonlunk. Mindezek arra kell sarkalljanak bennünket, hogy
-életünket az igazság és a becsületesség útján járjuk,
-bátran álljunk ki ezekért,
-kudarc esetén is tudjunk felülemelkedni indulatainkon és
-képesek legyünk mindig újrakezdeni.
Így lesz teljes az életünk.
Erre biztatok mindenkit az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján.