A legfiatalabb solymári kórust, a Corvinus Vegyeskart hallhatják a szeptember 11-én, búcsú vasárnap a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisén énekelni. A kórus és a Budai Kapisztrán Kórus Egyesített Énekkara nyáron néhány napot együtt töltött Kárpátalján. Az utazásról Lógó Tibor kanagy beszámolóját adjuk közre:
„Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék…”
Hosszú utazásunk első napján a Vereckei hágóig utaztunk. A vereckei emlékműről sok érdekességet olvastunk korábban. A káprázatos táj, sétánk az emlékműhöz még szemerkélő esőben is fölemelte szívünket.
Nagyszőlősre érkezve elfoglaltuk szállásunkat az egykori ferences kolostorban, amely ma Lelkigyakorlatos Házként fogad vendégeket. Első pillanattól kezdve otthon éreztük magunkat Nagyszőlősön. Jó érzés volt napról napra megpihennünk a kárpátaljai magyar ferencesesek felújított, rendezett és gondozott központjában.
Szombaton Husztra utaztunk. Kiadós erdei séta vezetett föl a romvárhoz, ahol páratlan panoráma tárult elénk. Huszt másik kiemelkedő nevezetessége a vár mellet, a református templom.
A templomot a 14. század végén eredetileg Szent Erzsébet tiszteletére katolikusnak szentelték, Kárpátalja egyik legrégebbi temploma. Józan Lajos református lelkész hosszasan mesélt a templom történetéről és felújításáról.
Kárpátaljai tartózkodásunk aranymetszése a szombat esti szentmise és koncert volt Nagyszőlősön.
A Kapisztrán Kórus tagjainak külön élmény volt az este, hisz a kolostortemplom védőszentje is Kapisztrán Szent János, kinek csontjai egyes föltételezések szerint épp a nagyszőlősi várban rejtőzhetnek.
Műsorunkon főként magyar szerzők kompozíciói szerepeltek, de más szerzők műveiből, valamint pravoszláv kórusművekből is válogattunk.
Nem maradt el a taps, ráadás számainkat a közönség állva hallgatta. Élmény volt kórusnak és közönségnek egyaránt. Aznap épp Sarlós Boldogasszonyt ünnepeltük, amely Szűz Mária és Erzsébet találkozását jelenti. Épp ezen a napon találkozhatott Solymár, Buda és Nagyszőlős. Külön kedves hangulatot adott az estének az, hogy Magyar Gergely atya jelenlegi nagyszőlősi házfőnök solymári születésű, korábban pedig Budán szolgált tartományfőnökként. A hangverseny után még hosszasan társalgott kórus és közönség, bőven volt idő és kedv a közös lecsengésre, régi barátságok elevenedtek fel, újak köttettek.
Vasárnap izgalommal léptünk a beregszászi Szent Kereszt templom karzatára. Házigazdánk a helyi kántor, Irénke néni volt, aki igazi népművelőként fog össze gyerekkart, templomi kórust, egyházi közösséget. Öröm volt vele találkozni és beszélgetni.
Rövidesen ünnepélyes szentmise részesei lehettünk, ahol Majnek Antal püspök atya a bérmálás szentségének kiszolgáltatása mellett az újonnan megalakult Egyházközségi Képviselőtestületért is imádkozott. A szertartást követően rögtönzött hangversennyel kedveskedtünk az ünnepelteknek, akik ezt tapssal, jó szóval jutalmazták. Fölemelő volt látni, hogy végső állapotába került Beregszászon a magyar kollégium építése, ami vélhetően az akkreditált magyar tannyelvű főiskolát hivatott segíteni.
A szentmise után Munkács felé vettük az útirányt, ahol első sorban a várban időztünk, de fölkerestük Kendereskét is, ahol Feszty Árpád „A magyarok bejövetele” című körképének vázlatai készültek.
A kiadós nap végén Benére érkeztünk, ahol a Varga pincészetben kaptunk jóízű borvacsorát.
Izgalmas volt betekintést nyerni egy fiatal családi gazdaság életébe. A szakmai fölkészültség tökéletes, a technikai és hivatali oldal egyelőre nehezen tart lépést.
Mi, akik a Főváros zajos forgatagában napról napra csak loholunk, talán épp azon bosszankodunk legtöbbször, hogy nem működik tökéletesen az internet, vagy nem jön pontosan a busz. Nekik fő gondjuk, hogy a család megélhetését biztosító harminc éves munkagép vajon meddig bírja. Mindeközben pedig együtt élnek szeretetben. „Édesapám! Bevezetné-e a vendégeket?” – szólt fiatal háziasszonyunk a nagypapához…. Vendégszeretetüket jókora közös énekléssel háláltuk meg.
Hétfőn hazafelé tartva rövid kitérőt tettünk Nemzeti Kegyhelyünkön: Mátraverebély-Szentkúton. A néhány órás vendégség újabb látogatásra ösztönzött mindenkit.
Kárpátaljai utunkon elkápráztatott bennünket az egykoron és ma épített értékek sokasága, az emberek közvetlensége, a sajátos keserédes életérzés, ami mögül mégis oly sokszor mosoly születik.
Az igazán mély nyomot azonban az a nem téglából épített érték hagyta bennünk, amire a Szentírás azt mondja: „olyan kincsek, amit moly meg nem rághat, rozsda el nem emészthet és tolvaj el nem lophat”.
Ezt a kincset hoztuk magunkkal: hitet, összetartozást, együttélést, lelki erőt, kultúrát, s mindezek által magunk is gazdagabbak lettünk.
Kárpátaljáról hazatérve Kölcsey versének utolsó sora, immáron személyes tapasztalatból is a lelkünkben cseng és megerősít a kóruslétben: „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!”