A múlt pénteken több helyen is hallottak lövéseket a német nagyvárosban, ahol egy bevásárlóközpontban rendezett tömeggyilkosság újra megrázta a világot. Egy solymári férfi is a sérültek között van.
A nevét és a munkahelyét nem írhatjuk meg. Érthetően fél. Ő is a múlt pénteki müncheni események áldozata. Bár a tömeggyilkosság helyszínétől légvonalban 6-7 kilométerre volt, munkahelyén szintén hatalmas pánik tört ki, miután ott is fegyverropogást hallottak. A férfi, aki a pánik miatt kitört menekülés közben sérült meg, ma is azt mondja: a német nagyvárosban több helyen is lehetett lövöldözés. Szerinte több száz ember nem hallucinál… A kórházat időközben elhagyta, már otthon lábadozik. A vállcsontja tört el, nem beszélve a sokkról, melyből azóta sem ocsúdott fel teljesen.
„Ismerem a géppisztoly hangját”
De mi is történt? München, múlt péntek, kora este. A város egyik legnagyobb bevásárlóközpontjában lövöldözés tör ki. Több halottról és sok sebesültről beszélnek. A rendőrség lezárja a környéket. Mindez alig pár nappal a würzburgi vonatmerénylet és a nizzai vérengzés után. Mindenki pánikba esik. Az egész városban leállnak a vonatok és villamosok, miközben a német metropolisz több pontján géppisztolysorozatokat hallanak. Így München belvárosában is, ahol a férfi, nevezzük Gábornak dolgozik. „Minden azzal kezdődött, hogy három 18-20 körüli vendégem a telefonján mutatta, hogy lövöldöznek tőlünk 6-7 kilomérterre az Olympia bevásárlóközpontban – meséli. – Érezhető volt a feszültség, de tettem a dolgom. Aztán 18.40 körül lentről egy éles sorozatlövés hallatszott. Voltam katona, ismerem a géppisztoly hangját.”
„Mindenki átgázolt rajtam”
„Most is azt mondom, nem hallucináltam, ahogy a körülöttem lévők sem – folytatja Gábor. – Azonnal felpattant mindenki, és a tömeg a kijárat felé szaladt. Én értem először az ajtóhoz, mindenki átgázolt rajtam. Ekkor törhetett el a vállcsontom. Hatalmasat üvöltöttem, és minden erőmet összeszedve feltápászkodtam. Pár méterrel arrébb volt egy ajtó, ami a szomszédos öltözőbe vezetett. Kinyitottam a kulcsommal, betereltem az embereket. Bent elég zegzugos volt, több tucatnyian szorongtunk. Egy szakállas amerikai srác az idegességtől egy nylonzacskóba hányt. Ha mindezt egy filmen látom, végigizgulom, itt azonban borzalmas volt a feszültség. Kinyitottam az öltözőszekrényem. Hívtam a feleségem, aki azonnal oda akart jönni. Mondtam neki, hogy eszébe se jusson. Kisvártatva megjelent egy kollégám, is kiterelt minket egy másik kijáraton. Éppen azon, amely a rendőrséggel szomszédos térre nyílt. Felmásztam a közeli parkolóház második emeletére. Rongyos nadrágomban úgy néztem ki, mint egy hajótörött. Közben egyre jobban szenvedtem a fájdalomtól. Fentről azt láttam, hogy mindenki egy helyben állt. A vállam már irtózatosan fájt. Odajött egy szakállas fickó, nyugtatni próbált. Aztán egy rendőr, aki bekísért a rendőrségre. Egy nő mellettem ült, csupa vér volt a lába. Ő is a tumultusban sérülhetett meg. A rendőröknek nem volt fájdalomcsillapítója. Vizet adtak, próbáltak minket nyugtatni. Végül a helyi parancsnok bizonyult a legvagányabbnak. Beültettek minket egy kis autóba a nővel, aki folyamatosan nyöszörgött a fájdalomtól, és szirénázva elvittek a város másik végébe, egy kórházba. Ott már felsorakozva vártak a nővérek és az orvosok. A vállamat csak mélyaltatásban tudták helyrerakni, ám közben kiderült, hogy a csontból letört egy darab. Két nap után hazaengedtek a kórházból, de újabb vizsgálatok várnak még rám. A kórházban kihallgatott egy magasabb rangú nyomozó. Neki is elmondtam mindezt, és azt is, hogy nem hiszem, hogy csak egy magányos elkövető volt. Most azt gondolom, hogy szeretnék minél jobban elbagatellizálni az ügyet. München gazdasága megrendülne, ha nem jönnének a turisták…”
Vasárnap újabb két merénylet történt. Egy machetés férfi megölt egy nőt, két másik áldozatot pedig megsebesített Stuttgart mellett, Reutlingenben, majd este egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát Németországban. Mi jöhet még?
