Nem volt tévé, rádió sem minden háznál, de ők mégis remekül feltalálták magukat.
A szórakozást általában a társas együttlétek jelentették, ezekre már a hétköznapok során is adódott lehetőség. Amikor például a szőlőben dolgoztak és elérkezett az ebédidő a szomszédban dolgozók összeültek és ebéd közben is beszélgettek, történeteket meséltek, énekeltek. Ugyancsak ilyen alkalom volt a kukoricafosztás, amikor jöttek a szomszédok, rokonok. Így a munka is jobban ment.
Vasárnap ebéd után a férfiak rendszerint a kocsmába mentek kártyázni. Mindenkinek megvolt a törzshelye, sőt a széke is. Mindig ugyanaz a társaság ült egy asztalnál.
A fiatal lányok, és fiúk a vasárnapi litánia után az utcán sétálgattak és beszélgettek. A fiúk ilyenkor előszeretettel udvarolgattak, hiszen a leggyakrabban falubeliek házasodtak egymással. Az asszonyok ezalatt valamelyik rokonnál vagy szomszédnál ültek össze, és megbeszélték a falu dolgát. A nagyobb ünnepek alkalmával szinte kötelező volt a rokonoknak egymást felkeresni. Ilyen volt például karácsonykor a „karácsonyfanézés”. Búcsúkor pedig vendéget hívtak, vagy egy távolban lakó rokont, vagy ha iparos ember volt, akkor egy kedves üzleti partnerét.
Az igazi szórakozás minden korosztály számára azért a táncmulatság volt. Ezeket farsangkor, húsvétkor, búcsúkor, szüret alkalmával, Katalin napján, és a szilveszterkor rendezték. A faluban több vendéglő volt, és fúvószenekar is, így lehetett több helyszínen is lehetett egyszerre bált rendezni. Volt regruta bál, más néven írásos bál, ezt a besorozott katonáknak szervezték, akik felírták egy listára annak a lánynak a nevét, akit meghívtak a bálba. De volt fiatal házasok bálja, idősek bálja, és iparosbál is. A gyerekeknek pedig valamelyik háznál szerveztek bált egy harmonikás közreműködésével.
A bálokban a férfiak a söntésben ültek asztaloknál. Amikor megszólalt a zene, indultak a táncterembe felkérni a lányokat, asszonyokat. A teremben körben ültek a nézők, rendszerint idősebb asszonyok, akik árgus szemmel figyelték a táncoló párokat. A fiatal lányok és asszonyok félkörben álltak (nem ülhettek le a gyönyörűen keményitett-berakott szoknyájuk miatt) és várták, hogy felkérjék őket. Ha valamelyik legény három számot táncolt egy leánnyal, akkor már házasságot reméltek a nézők.
Színjátszó kör is volt Solymáron, ahova szívesen jártak a fiatal lányok és fiúk. Ez is remek alkalom volt arra, hogy találkozhassanak, ismerkedhessenek. Mozi 1923-tól üzemelt a községben.
Elischné Draxler Erzsébet
