Összegyűlt a pénz a hidegkúti uszodára

3441

Ahogy arról már beszámoltunk uszoda épül Hidegkúton, amelyre már évtizedek óta vágynak a környék lakói. A kiviteli terv már idén, az uszoda pedig 2018 elején elkészülhet.

A mintegy négymilliárd forintos beruházás 70 százaléka – 2,8 milliárd forint – vállalatok tao-felajánlásából gyűlt össze, és közel 1 milliárd forintot önerőként a II. kerületi önkormányzat ad a fejlesztéshez. A kormány 300 millió forinttal támogatja a projektet – a Nemzetgazdasági Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón.

A beruházás ütemezése:

  • a tervek szerint idén május és szeptember között készül el a kiviteli terv,
  • jövő év februárjáig uniós közbeszerzéssel kiválasztják a kivitelezőt,
  • 2017 április végéig befejezik az alépítményi munkákat, augusztus végéig pedig a szerkezetépítést,
  • 2018 februárjáig szakipari munkákat végeznek, majd március végéig megtörténhet az üzembe helyezés és az uszoda átadása.

uszoda_epulhet_(2)

A modern uszoda, amely a tervek szerint a vízilabda-utánpótlás központja lesz, a lakossági használat mellett versenyuszodaként is üzemelni fog, ezért 50 méteres medence is épül benne, de ide járhatnak majd a környék iskolásai és óvodásai – több ezer gyerek – úszásoktatásra. Az uszoda nyaranta strandként is üzemel. Az épületben fitneszterem is működni fog, és lehetőség lesz orvosi rehabilitációra.

Forrás: masodikkerulet.hu