10 étel: ezeket ne egye, ha jót akar

1704
A tüdő és a gégedaganat, valamint a dohányzás összefüggéséről sokan tudnak, de arról kevesebben, hogy a cigarettafüst rákkeltő anyagai mindenütt okozhatnak tumort, ahova bejutnak. A szájüregi, a vastagbél-, a hólyag- és az emlődaganatok jelentős részéért is a dohányzás a felelős. Ha valaki napi 25 szál cigarettát elszív, az harmincszorosára növeli a tüdő- és a gégerák esélyét.

Magyarországon évente az összes haláleset több mint negyedéért a rákos megbetegedések felelősek. Évente 30-33 ezer, azaz egy közepes városra való ember hal meg ebben a betegségben. Ez a lakosságszámhoz viszonyítva nemcsak Európában, de világszinten is a legrosszabb eredménynek számít. Az adatok azért is drámaiak, mert ezeknek a halálozásoknak több mint a fele kivédhető lenne. Kevesen gondolkodunk el például azon, hogy vajon azokban a dolgokban, amiket megeszünk, mennyi rákkeltő anyag van. Következzen a 10 legveszélyesebb étel!

  1. Finomított fehér liszt

A liszt finomítása után nem csak az összes értékes tápanyagot veszíti el, hanem egy olyan eljáráson is keresztülmegy, melynek során klórgázzal fehérítik. Egyes források szerint ez a gáz veszélyes, ingerlő hatású, sőt nagy adagban halálos is lehet. Magas a glikémiás indexe, így gyorsan növeli a vércukorszintet. Nem csak hizlal, hanem a rákos megbetegedések növekvő számához is köze lehet.

  1. A mikrós popcorn

Ki ne szeretné a mikróban elkészíthető popcornt? Gyors, kényelmes és finom! Sajnos a mikrós popcorn zacskóját egy olyan savval vonják be (PFOA), mely a teflonban is megtalálható. Egyes kutatások szerint ez a kémiai anyag felelős a női terméketlenségért, valamint a vese, az epe, a máj, a hasnyálmirigy és a hererák kockázatát is növeli. Egyes gyártók korábban diacetilt használtak a gyártásnál, amit később betiltottak, mert a terméket előállító gyárban dolgozó alkalmazottak nagy része tüdőrákos lett.

  1. Mesterséges édesítők

Sokan használunk mesterséges édesítőket egy diéta alkalmával, vagy életvitelszerűen cukor helyett. Holott számos kutatás bebizonyította, hogy inkább hízáshoz vezet a fogyasztásuk, mivel a test nehezebben tartja kordában a vércukorszintet. Az aszpartám lebontásakor melléktermékként gyakorlatilag egy halálos méreg keletkezik, a DKP. Ezeknek a kémiai anyagoknak a lebomlása bizonyos típusú agydaganatokhoz vezethet.

  1. Alkohol

Nincs azzal gond, ha időnként lecsúszik egy pohárral, ám ha túlzott az alkoholfogyasztás, abból többféle baj is származhat, többek között cukorbetegség, elhízás vagy a rák számos formája. Egy friss kutatás szerint ha egy menopauzán túli nő naponta egy pohár alkoholt megiszik, 30 százalékkal növeli meg a mellrák kialakulásának kockázatát. A dohányzás mellett az alkohol a rák második legnagyobb kiváltója. A WHO kimutatta, hogy az alkohol összefüggésben van a száj, a nyelőcső, a máj, a vastagbél, a végbél és a mell rákos megbetegedésével.

  1. Finomított cukrok és cukros italok

A finomított cukrok egyes kutatók szerint a ráksejtek számára a növekedéshez szükséges tökéletes táplálékok. A ráksejtek által legkönnyebben lebontható magas gyümölcscukor-tartalmú kukoricaszirup a fő bűnös. Ez pedig majdnem minden édességben (süteményekben, cukros italokban, hamburgerekben, gyümölcslevekben) megtalálható.

  1. Feldolgozott húsok

A virsli, a kolbász, a szalonna és a párizsi – legtöbbjükben rengeteg só és kémiai anyag található. Egy tanulmány szerint azok, aki gyakran esznek feldolgozott húsokat, 43 százalékkal növelik a korai halálozás esélyét. A nitrátok a legismertebb ellenségek, de az is közismert, hogy a füstölt húsokban sokféle rákkeltő kémiai anyag van.

  1. Füstölt, savanyított vagy sózott ételek

A füstölt, savanyított vagy sózott ételekben gyakran nitrátok vannak, melyek emésztésekor olyan anyagok keletkezhetnek, melyek növelik a rák kockázatát. A magas zsírtartalmú füstölt húsok gyomor- és végbélrákot okozhatnak.

  1. Burgonyachips

Valóban nagyon finom rágcsálnivaló, azonban a chips-evés hosszú távú következményei felülírják a rövid távú élvezeteket. Magas a kalória- és a zsírtartalma, mely elhízáshoz vezethet, valamint gyakran olyan nátriumtartalmú transzzsírokat tartalmaz, melyek egyenes úton vezetnek a rákhoz.

  1. Fogvatartott lazac

A lazacok egy része fogságban növekszik, ami nem csak azt jelenti, hogy kémiai anyagokkal táplálják a halakat, hanem azt is, hogy az állatok antibiotikumokat és rovarirtó szereket és egyéb rákkeltő anyagokat kapnak, melyek az egyébként igen egészséges táplálékot így károssá teszik. Egyes vizsgálatok higanyt is kimutattak a fogságban nevelkedett lazac húsában.

  1. Diétás, zsírmentes vagy alacsony zsírtartalmú ételek

A diétás ételeket gyakran mesterséges édesítőkkel pakolják tele, így egyáltalán nem nevezhetők egészségesnek. Az íz fokozására általában nátriumot, színezékeket és finomított összetevőket használnak. Számos alacsony zsírtartalmú ételben több kalória van, mint nem diétás megfelelőjében.