A zöldülő természet remek lehetőséget kínál a kikapcsolódásra, feltöltődésre, egy kellemes sétára. Akik mindezt szervezettebb keretek között szeretnék megtenni, azoknak kínál remek lehetőséget holnap (március 20-án) a „Szabadidő, szeretem!” 2016 évi nyitó rendezvénye.
„Felkészültségnek megfelelően egy hosszú egy rövid és egy családi táv közül lehet választani, amelyek sorrendben 28 km, 16 km és 6 km hosszan a Budai-hegyek útvonalán haladnak végig. Nem a verseny a fő célunk, hanem, hogy a kirándulóknak bőven jusson ideje megcsodálni az erdőt. Szeretnénk, hogy minél több családot tudjunk a részvételre ösztönözni, így az útvonalak kiválasztásánál figyelembe vettük, hogy azok gyermekkel is kényelmesen végigsétálhatóak legyenek” – tudhatjuk meg az obudasport.hu felhívásából.
A részvétel ingyenes, a rajtállomáson nevezéshez kötött. Az indulók itt vehetik át menetlapjaikat. A részvétel emlékére pedig mindenki egy egyedi, erre az alkalomra készített kitűzővel gazdagodik!
A túrák útvonalán az ellenőrző/frissítő állomásokon szőlőcukorral és sportszelettel, míg a célban – a Csúcshegyi Vendégházban – meleg levessel és üdítővel várják a távok teljesítőit.
Családi táv: 6 km
Rajt: Fenyőgyöngye autóbusz-végállomás
Nevezési idő: 10-11 óra között
Rövid táv: 16 km
Rajt: Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda bejárata
Nevezési idő: 10-11 óra között
Hosszú táv: 28 km
Rajt: Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda bejárata
Nevezési idő: 8-9 óra között
Célállomás az összes távnál: Csúcshegyi Vendégház, 1037 Budapest, Menedékház utca 22.