Az alkalmazkodás mesterei, avagy a kisállatok titkos élete

1763

Vasárnap délután újra üzemel a KALANDGYÁR a művelődési házban.

Ez alkalommal humoros, ismeretterjesztő, állatokat bemutató előadással, a városi életközösséget alkotó fajok sokszínű világába pillanthatnak be az érdeklődők. Tóth Gábor, akit egész évben a Budakeszi Vadasparkban is megtalálhatunk, kisállatokat hoz el, így testközelből lehet majd megfigyelni őket. Gábor sok érdekességet mesél majd életmódjukról és szokásaikról. A kézműves foglalkozás témáját is az állatok ihlették – a húsvét jegyében. Tehát március 20-án vasárnap 4 órától ismét KALANDGYÁR a művelődési házban. A belépő ezúttal is ingyenes!

(Fotó: Surányi Linda)
(Fotó: Surányi Linda)

És ha már a Budakeszi Vadaspark is szóba került, el kell újságolnunk egy örömhírt. Hiszen ismét nagy a jövés-menés, földtúrás és rosszalkodás a Budakeszi Vadaspark vaddisznó kifutójában. A három nagyon pici, és nagyon eleven kismalac március első hetében látta meg a napvilágot, és azóta egy perc nyugtot sem hagytak az anyukájuknak. A koca féltőn óvja őket még a széltől is, és szemmel láthatóan nagyon büszke a kismalacaira. A kicsik most kezdik felfedezni a világot, minden nap egyre távolabb merészkednek az anyukájuktól, aki ha „röftávolra” kerülnek a kicsik, hangosan hívogatja őket. A csíkos ördögfiókák avar-, és sártúrásban jeleskednek, amúgy teljes egészében anyatejen élnek, és ez így is lesz még néhány hétig.