8 új munkahely a PEMÜ-ben, az állami támogatásnak köszönhetően

5434
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (Fotó: Klementina Press)

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter személyesen jelentette ma be Solymáron, a PEMÜ-ben tett látogatása során, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a Nagyvállalati Beruházási Támogatás keretein belül 58 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti a cég 189 millió összértékű kapacitásbővítő fejlesztését. Nyolc új munkahelyet teremtve ezzel.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Hajdárné Molnár Elvíra vezérigazgató, Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő és dr. Szente Kálmán polgármester (Fotó: Klementina Press)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Hajdárné Molnár Elvíra vezérigazgató, Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő és dr. Szente Kálmán polgármester (Fotó: Klementina Press)

A miniszter kifejtette: a kormány e támogatási csomagjával azokat a magyar tulajdonú vállalatokat kívánja segíteni, melyek új munkahelyeket kialakítását tervezik, korszerű technológiát alkalmaznak, valamint piaci pozíciójuk is biztos. A solymári PEMÜ ezeknek a kritériumoknak maradéktalanul megfelel. A miniszter kiemelte, hogy a cég a termelés, valamint a piaci részesedés növelése mellett igen nagy súlyt fektet a szakképzésre is.

Hajdárné Molnár Elvira, a vállalat elnök-vezérigazgatója elmondta: a támogatásnak köszönhetően új berendezéseket, többek között fröccsöntő gépeket tudnak majd vásárolni. Hozzátette: 2009-ben, a válság első évében a cég a megújulást, a dolgozók minőségi képzését tűzte zászlajára, így ennek köszönhetően tavaly előtt már számottevő növekedést értek el.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a sajtótájékoztatót megelőzően rövid gyárlátogatáson vett részt (Fotó: Klementina Press)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a sajtótájékoztatót megelőzően rövid gyárlátogatáson vett részt (Fotó: Klementina Press)

A kormány támogatási programja tavaly indult. Akkor költségvetési forrásból 3 milliárd forintot fordítottak magyar vállalatok támogatására, idén pedig 15 milliárd forintot szánnak e célra. Így összesen mintegy 500 új munkahely jön létre országszerte.

Varga Mihály: „Magyarországnak jár a felminősítés”

A 2014-es kiugróan jó év után tavaly is növekedni tudtak a beruházások – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán hétfőn, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.
A miniszter kiemelte, tavaly az év végére megélénkültek a beruházások, elsősorban az oktatásban, egészségügyben, közigazgatásban történtek olyan fejlesztések, amelyek jelentős lendületet adtak a magyar gazdaság növekedésének.
Emellett – a kormányzati várakozások szerint – el tud indulni ebben a fél évben az építőipar növekedése, az év második felében már komolyabb bővülést várnak a családi otthonteremtési kedvezménytől..
A számok és tények alapján Magyarországnak már régen kijárna a felminősítés – folytatta, azzal összefüggésben, hogy a Moody’s nemzetközi hitelminősítő a héten vizsgálja a magyar szuverén besorolásokat.
Hozzátette, ezt a piaci szereplők is jól tudják – hiszen folyamatosan lejegyzik – messze túljegyzik a kibocsátott magyar állampapírokat.
A nemzetgazdasági miniszter úgy látja, ha a hitelminősítők a tavalyi negyedik negyedév számait – gazdasági növekedés, beruházás, foglalkoztatás – objektívan értékelik, akkor Magyarorszának jár ebben a fél évben a felminősítés.
A miniszter kiemelte, az államadósság az elmúlt öt évben folyamatosan csökkent, tehát jó a tendencia. Másrészt a magyar gazdaságpolitika kiszámítható; a hitelminősítők már öt év távlatában tudják értékelni a magyar gazdaság teljesítményét, és ez látványos, elégedettségre ad okot.
(MTI)