Március 30-án lenne 85 esztendős Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző, Solymár díszpolgára. Az évforduló alkalmából a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Kocsis Zoltán vezényletével ünnepi hangversenyt rendez, a Művészetek Palotájában. A koncerten a Szokolay életmű kiemelkedő kompozíciói hangzanak el.
A Müpa és a Nemzeti Filharmonikusok hangversennyel emlékezik a 20. század második felének egyik legismertebb, 2013-ban elhunyt és nyolcvanöt éve született zeneszerzőjére, Szokolay Sándorra. A rendkívül termékeny komponista a hatvanas években lett széles körben ismert, 1964-ben bemutatott, Vérnász című operájával. Ezen kívül hat operát, mintegy huszonöt oratóriumot, számos egyházi és világi kórusművet írt, ebből a rendkívül sokszínű termésből hangzik el néhány mű. A Nyitányfantázia a Páneurópai piknik huszadik évfordulójára született, a Trombitaverseny pedig 1968-ban keletkezett. Szokolay Sándor két zenei példaképe, Bartók és Kodály egy-egy emblematikus kompozíciója is felcsendül, ezekben közös, hogy ugyanarra az alkalomra, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének ötvenedik évfordulójára íródtak 1923-ban.
A műveket, a Szokolay zenéjét fiatalkora óta ismerő és játszó, valamint a két klasszikus 20. századi szerző legjobb előadói között számon tartott Kocsis Zoltán vezényletével adja elő a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, kiváló közreműködőkkel.
A koncertet 18.30 órai kezdettel, Előhang címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.
Szokolay Sándor 2011 óta Solymár díszpolgára. 85. születésnapja tiszteletére május 22-én, vasárnap délután 4 órakor hangversennyel egybekötött ünnepi megemlékezést tartanak az Apáczai Csere János Művelődési Házban, a Solymári Szokolay Bálint Nőikar szervezésében.
Szokolay Sándor gondolatai:
Azt szoktam mondani, hogy háromszor születtem: Kunágotán érkeztem a világra, egy kicsiny alföldi faluban, Orosházától negyven kilométerre. Gyönyörű jegenyesora most is előttem van. Kisfiúként, kilencéves koromig a parasztudvaron, a tanyavilág édenkertjében, a körülöttünk élő természet, a teremtett világ minden csodájával és varázsával találkoztam. A véremben van az egyszerűség.
Édesanyám sokat énekelt, szerette a népdalokat és a szép muzsikát. Édesapám tisztviselő volt, de tanult hegedülni, műdalokat komponált, még kórust is alapított. Vidám ember volt, igazi homo ludens, és e tulajdonságának nagyszerűségét öregedve értettem meg leginkább.
( …)
Második születésem: a hitem születése. Családunk rövid gyöngyöspatai, gyöngyösi, majd csanádapácai kitérő után Orosházára költözött, ott béreltünk házat, s beírattak az evangélikus gimnáziumba, ahol Fürst Ervin lelkipásztor hittanórái nagy hatással voltak rám. Az orosházi templom harangszava is megszólított, fenséges orgonahangja elbódított. Misszionárius vagy prédikátor szerettem volna lenni. Így érintett meg a sors, így szakadt rám a küldetés kényszere is – áldásként és átokként. Hitemről túl sokat beszélni kérkedés volna. Evangélikusnak keresztelt és nevelt lutheránus vagyok, Bach vallását vallom, de nem tagadom, hogy a hitem szeretne egyetemes lenni. Soha nem értettem, miért vannak feszültségek a felekezetek között. Számomra a hit „légzési forma”.
( … )
Harmadik születésem – zeneszerzői énemé. Orosházán nem találtam a helyem, így aztán édesapám 1946-ban elvitt a békéstarhosi Zenei Gimnáziumba. Mi, egykori tarhosiak csak élményiskolának hívjuk a Gulyás György által alapított, a Kodály-módszer első fellegváraként hírnevet szerzett énekiskolát. Első zongoratanárnőm Sipos Éva volt. Pár hét alatt “felfaltam” az első zongoraleckéket, és a hangszer közelsége azonnal komponálásra is késztetett – ösztönösen. Másrészt, mivel az iskolának nem volt könyvtára, Sipos Éva is inspirált, hogy írjak magamnak ujjmozgatókat, apró gyakorló darabokat, etűdöket. Elhűlve látta, hogy két hét elteltével már nyolc-tíz ilyen darabot írtam. Végül egy esztendő alatt több mint száz, gyerekeknek szóló karakterdarab született, melyeket ma is vállalok. Köztük a Zene-Bona című sorozat, a Hüvelyk Matyi, a Csúfolódó, a Fogócska, a Dudanóta. Ez bizonyítja, hogy valóban ösztönösen szakadt rám a kitaláló képesség.