Egyre többen érzik azt, hogy az életük csatatér és napjaik túlélési gyakorlattá változnak: „legyünk túl rajta”, „csak éljük túl ezt a napot/hetet/hónapot”! Emögött persze dereng egy kimondott, vagy kimondatlan illúzió: „Majd, akkor ha! Majd, ha meglesz a lakás, az autó, a jobb állás, majd, ha megtörténik a csoda, akkor minden más lesz. Persze, ha megtörténik a csoda, akkor újabb „majd”-ok következnek és folytatódik a túlélési gyakorlat! Ellenben ha a csoda elmarad, amikor már a „majd” is eltűnik, akkor már tényleg csak a túlélés mozgat. Éljük túl az életet? Elvárások, kötelességek és a szorongások! Vagy lehetne ezt máshogy is csinálni?
Boldogra retusált példaképek
Egyre több valós – vagy vélt elvárásnak – próbálunk megfelelni. Régebben még csak a szomszéd kertjéhez kellett viszonyítanunk a saját „zöld”-ségünket, ma már az Internet révén az egész világ a viszonyítási alap, természetesen annak a sikeresebb, vagy manipuláltan bemutatott fele. Modellek photoshopolt képeihez viszonyítjuk a saját kialvatlan képmásunkat reggelente, és milliárderek sportautóihoz a „mi autónkat”. A boldogság sztenderdje a siker lett, ami mellé persze társulnia kell a fiatalságnak és a szépségnek is (a hiányzó puzzle darabok természetesen jó áron megvásárolhatóak). Ezek a boldogra retusált emberek valóban boldogabbak lennének az átlagos halandóknál, vagy boldogtalanná tesszük önmagunkat egy hamis illúzió miatt?
A tökéletesség csapdájában
Már „jó” anyának lenni is a lehetetlenséggel egyenértékű, már ha valaki meg szeretne felelni az összes jó anyaságra vonatkozó trendnek. Hibáztathatjuk a médiát a jelenségért, de valójában egymást tartjuk patt helyzetben: bár senki nem tud megfelelni az összes elvárásnak, kommunikációs szinten mégis ezt próbálja eladni a hasonló helyzetű társainak, így a hazugságok hálójában egyre több a bűntudat és egyre intenzívebb a megélése saját alkalmatlanságunknak. A tökéletességre való törekvésből frusztráció és szorongás hegyek épülnek, amiről olykor indulatlavinák zúdulnak le feltartóztathatatlanul az egészből mit sem értő gyermekre, aki már egy „elég” jó anyának is nagyon tudna örülni!
Jó-e a cél és szentesíti-e az eszközt?
Egyre több a „muszáj” és egyre kevesebb a „szeretem” az életünkben, sőt már a gyermekeink életében is. Vannak élethelyzetek, amikor nincs alternatíva és tényleg a túlélésért folyik a küzdelem, de sokszor ezek a „muszáj”-ok önként vállalt feladatokat takarnak, amelyeket egy bizonyos cél elérésének érdekében KELL megtenni. Az egyszerűség kedvéért nézzük a gyermekek példáját. Ma már haszontalan dolog egy gyermeknek csak úgy játszani, játsszon fejlesztő játékkal, tanuljon nyelvet, járjon különórákra. A cél természetesen az, hogy sikeres felnőttet neveljünk a gyermekünkből. Kérdés, hogy ez így sikerülhet-e és milyen árat fizet érte akár a szülő, akár a gyermek! Minél korábban jelennek meg a „muszáj”-ok egy gyermek életében, annál kevesebb ideje lesz megismerni és megtalálni a „szeretem” részét az életnek. Míg végül könnyen juthat el oda, amit sok sikeres – és boldogtalan – embertől hallottam: Már azt sem tudom, hogy mi az, amit tényleg szeretek!
Élethosszig való szorongás!
A gyorsan változó és teljesíthetetlen elvárások, a külső motiváción alapuló tevékenységek erős túlsúlya már önmagában alapja lehet a konkrét félelmeknek, vagy szorongásnak. Ha ez azonban nem lenne elég, tesznek is róla – döntően profit érdekek mentén – hogy szorongást váltsanak ki belőlünk. Ugye ismerős a „nagy a baj, de – jó pénzért – tudunk rá megoldást kínálni” helyzet? Ezzel vissza is jutottunk a kezdetekhez, meg akarunk felelni az elvárásoknak, így megpróbáljuk előteremteni a „jó pénzt” a kínált megoldásokra és ezzel már a nyakunkba is vettünk egy újabb adag kötelességet.
Ha életünk egyre több területén érezzük bizonytalannak magunkat, akkor a kiszolgáltatottságunk is egyre nagyobb. Szorongásaink miatt pedig tényleg egyre nagyobb hangsúlyt kap az életünkben a „csak ússzuk meg” állapot. Gyakran már a jó és kellemes események is átkerülnek ebbe a kategóriába: “Csak legyünk túl az ünnepeken!”, “Ne legyen baj a nyaraláson!”… csak éljük túl az életet?
Van-e megoldás, ki lehet-e lépni ebből a csapda helyzetből és elkerülhetjük-e azt, hogy az életünk csupán túlélési gyakorlat legyen? A körülményeinken sokszor nem tudunk változtatni (bár az is igaz, hogy a körülmények változása – akkor is, ha ez a változás pozitív – nem garancia az életminőség javulására), de a szemléletünkön igen, melynek következményei a mindennapokban, a döntéseinkben és választásainkban is megnyilvánulhatnak és talán csak apró lépésekben, de egyre nagyobb változásokat generálhatnak.
Kovács Szilvia, tanácsadó szakpszichológus
(lelkizona.blog.hu)
