Az idei Terézanyu pályázat témája: a nő és a szabadidő

1458

Minimális időt fordítanak magukra a magyar nők, és a fontossági sorrend legvégén sem lehet más, mint saját maguk. Ezt derült ki a Nőnek lenni jó programja keretében végzett kutatásból, és ez ihlette az idei Terézanyu pályázat témáját is. A megkérdezettek többsége szerint kimondottan jó nőnek lenni, harmaduk azonban nem így érzi, amit főként a leterheltséggel magyaráznak.

A tavalyi pályázatok arról árulkodnak, hogy a számtalan területen történő helytállás miatt, szinte minden nő kimerült és fáradt.

„Mit jelent számodra a kikapcsolódás? Mennyi időt szánsz önmagadra? Mire vágysz leginkább? Neked kell, kellene kimenő? Ezekre a kérdésekre keressük a választ őszinte történeteiteken keresztül. Jó szokásunkat megtartva az idén sem csak a rózsaszín happy endekre, sikersztorikra vagyunk kíváncsiak, érdekel minket a megoldáshoz vezető út is, vágyaitok, kétségeitek, a beteljesülés nehézségei, vagy éppen annak lehetetlensége.
Az egyéni történetek mellett várjuk történeted, ha egy közösséghez csatlakoztál, vagy netán te magad hoztál létre egyet, hogy együtt, egymást támogatva teremtsétek meg magatoknak a feltöltődést”
– olvashatjuk a pályázatot kiíró, Terézanyu.hu portálon.

A 3 díjazott közösségi történetből filmet készítenek, melyet a nagyközönségnek is láthat, a díjazott egyéni írások számára pedig megjelenési lehetőséget biztosítanak a wmn.hu és Nők Lapja Psziché felületein.
Az egyes szám első személyben megírt, maximum 5000 karakteres személyes történeteket a www.terezanyu.hu oldalon lehet feltölteni,  2016. március 20-ig.
A díjazott pályaműveket a zsűri tagjai, azaz Beke Zsuzsa a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, D. Tóth Kriszta író, Dobó Kata színésznő, Pásztor Anna énekesnő, Rácz Zsuzsa író választja ki.

Forrás: Terézanyu.hu