A rákellenes világnap előestéjén műtötték Berezvai Marcellt

1754

Solymáron, január eleje óta szinte az egész falu összefogott Berezvai Marcell gyógykezelésének támogatására. Szeretettel, imával, anyagiakkal járult mindenki, aki csak tehette Marcell gyógyulásának megsegítésére. Marcellt tegnap megműtötték, édesanyja szavait idézzük:

„Kedves Barátaink!
Marcell túl van a műtéten. Egy kis csúszás miatt, csak 16-kor került sorra és 21-kor vitték a kórházi ágyába. Az első napok nem lesznek könnyűek, de hamar helyrejön, regenerálódik fiatal szervezete. A műtét jól sikerült, mindkét tüdőt kitisztították és a legjobb kezekben van. Marcell egy hős.
Mindezt a Ti, felé irányuló pozitív energiáitoknak és fohászaitoknak is köszönünk, amit végig éreztünk.”

A daganatos betegségek még most, a III. évezred elején is a legpusztítóbb betegséget, az emberiség legnagyobb ellenségét jelentik. Bár a tudomány minden területe, így az orvostudomány is nagy lépésekkel fejlődik, a rák sajnos mind a mai napig nem előzhető meg. Mivel azonban ismerjük a kialakulás kockázatának tényezőit (dohányzás, táplálkozás, életmód stb.), ezért nem állunk teljesen tehetetlenül daganatos betegségekkel szemben: a rák kialakulásának veszélye csökkenthető! A rák elleni felelősségteljes küzdelem mindannyiunk közös ügye. Mindenki tehet valamit, s csak közös összefogással vehetünk erőt e szörnyű kór uralmán! Erre figyelmeztet minket a rákellenes világnap, s bár mindannyian tudjuk, mégis komolyabban talán csak akkor gondolunk bele, mikor közvetlen közelünkben látjuk a betegséggel küzdő embert.

RÁKELLENES VILÁGNAP
2000 februárjában Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust. A résztvevők február 4-én történelmi dokumentumot írtak alá, amely világméretű összefogásra szólít fel a halálos kór ellen. Ennek emlékére a kongresszus február 4-ét RÁKELLENES VILÁGNAPpá nyilvánította, hogy a rák ellen folytatott küzdelem eszméje „a világon élő összes ember szívében és gondolataiban éljen”.