Méhnyakrákhelyzet Solymáron: 3 évenként 1-2 beteg

1519

Az európai méhnyakrák megelőzési hét alkalmából természetesem a solymári helyzetet is szerettük volna bemutatni, ám mint kiderült, ez nem olyan egyszerű. Egy ideje ugyanis megszűnt a nőgyógyászati szakrendelés a faluban, így a helyiek kénytelenek a pilisvörösvári szakrendelésre, illetve a területileg illetékes Szent János és Szent Margit Kórházakba járni. A többség ugyanakkor – az állami egészségügyet ismerve – inkább a budapesti magánrendeléseket választja.
Információink szerint, amíg folyt rákszűrés Solymáron, 3 évenként 1–2 beteget találtak. Szerencsére mindannyian műthető állapotban voltak.

A Védőnői Méhnyakszűrő Programról

E program néhány éve indult, elsősorban a hátrányosabb helyzetben lévő települések női lakosságát
megcélozva. A vidék nagy részén egy nőgyógyászati szakrendelés csak komoly anyagi áldozatokkal, költséges utazással érhető el, másrészt a lakosság egy része nem rendelkezik megfelelő
egészségkultúrával ahhoz, hogy rendszeresen felkeresse az orvost. Az alapgondolat szerint a törekvés az, hogy ne ezen múljon valakinek az egészsége, legyen helyben is lehetőség vizsgálatra. A kis falvakban
a védőnőt a női lakosság jól ismeri, bizalma van iránta, így talán hozzá hamarabb be fog menni a vizsgálat végett.
A program azonban nem mindenki számára hozzáférhető, csak azon nők esetében finanszírozott, akik az ÁNTSZ által megküldött listán szerepelnek, vagyis évek óta nem jelentek meg szakrendelésen
rákszűrésen.
A program sikeresnek mondható, hiszen a kis falvakban sikerül a védőnőnek olyan nőket bevonni a vizsgálatba, akik maguktól sosem mentek volna el semmiféle szűrésre.
A programban való részvételhez, külön képzéshez az adott védőnők önként jelentkeztek, nagyrészt olyan területekről, ahol a születések száma – így a gyermekek száma – alacsony, a védőnőnek voltak/vannak szabad kapacitásai.
A védőnői méhnyakszűrés nem teljeskörű nőgyógyászati szűrővizsgálat, hanem cytologiai kenetvizsgálat.

Solymár kedvező helyzetben van, hiszen a nőgyógyászati rendelése könnyen elérhetők akár Budapesten, akár Pilisvörösváron, nem 40–50 km-re van a legközelebbi szakorvos.
Ezen rendeléseken teljes körű szűrést végez az orvos, a cytologia vizsgálaton túl ultrahangos vizsgálatot, illetve emlőszűrést is végez a rákszűrés keretében. Ma már szinte mindenhol előjegyzés alapján működik, tehát előre tervezhető, a lehető legkevesebb várakozás mellett.
Tapasztalataink szerint a női lakosság él is a szűrés lehetőségével, egészségkultúrája magas, a tájékoztatásban a védőnők aktívan rész is vesznek.
A korábbi években a solymári rendelőben heti 1 alkalommal működött nőgyógyászati szakrendelés, nagy betegforgalommal. Ezen rendelés keretében nagy arányban történtek a nőgyógyászati rákszűrések, ezen leletek a védőnőn keresztül kerültek a páciensekhez megfelelő tájékoztatás mellett. A rendelés időközben megszűnt, mert az orvos nem tudta tovább vállalni a kijárást.

A védőnői munka jellemzően a helyi adottságoktól függ, a hangsúlyok minden egyes településen máshol vannak. Solymáron örvendetes módon magas a születések száma, sok a kisgyermek, a védőnői prevenciós tevékenység jellemzően erre irányul.
A védőnők ugyan nem végeznek kenetvételt a fentiek miatt, de tevékenységük során folyamatosan hívják fel a figyelmet a szűrések fontosságára, tájékoztatnak az elérhető lehetőségekről, a prevencióban részt vesznek.

Stipits Zita
védőnő