Október végére kis családunknak volt fix napirendje, átvészeltük a cumizavart, volt időnk magunkra és egymásra is, tehát boldogság honolt. Hamar rá kellett jönnünk azonban, hogy ennél csöppet komplikáltabb az élet, ugyanis a kis herceg nagyon gyorsan változik, vele együtt az igényei is, ezzel pedig nehéz lépést tartani. Akkoriban például drasztikusan lecsökkent az alvásigénye, így a délután második felében nyűgös volt, de aludni már nem lehetett letenni az esti altatásig, ami így nehezebbnek bizonyult. Pár napja tartott ez az állapot, amikor megtapasztalhattuk, hogy milyen a családi összejövetel egy aprósággal.
Biztos vagyok benne, hogy az ilyen alkalmakról majdnem mindenkinek vannak kicsit kínos, kicsit komikus, de mindenképpen feledhetetlen sztorijai. A családdal sokszor nem könnyű, de számomra mégis megvan a bája az ilyen közös ünnepléseknek. Ezen a bizonyos szombaton az én születésnapomat és nagymamám névnapját ünnepeltük. Kis kitérőként elmondanám, hogy nagyon furcsa élmény volt az első szülinapom anyukaként. Világéletemben odavoltam ezért a neves eseményért, izgatottan vártam, mint egy kisgyerek, idén viszont ez a nap is ugyanúgy a csöppségről szólt és nem rólam. Persze így is remekül éreztem magam, fantasztikus ajándékokkal halmoztak el, de nem tudtam olyan önfeledten tölteni, mint eddig bármelyik évben.
Egy átlagos összeröffenés úgy szokott kinézni nálunk, hogy koccintunk, eszegetünk egy kis pogácsát, aztán nekikezdünk a kajának: egy kis előétel, egy kis főétel, meg a desszert. Persze egy kisbaba ezt teljesen fölborítja, főleg hogy akkor töltött először hosszabb időt idegen helyen. Ezt még tetézte, hogy mikor megérkeztünk, mindenki annyira megörült neki, hogy kézről kézre járt, nem csoda, hogy úgy behergelte magát, hogy még szopizni sem szeretett volna. Végül a hordozókendővel sikerült elaludnia rajtam és elkezdhettünk enni, utána pedig szerencsére mosolygósan kelt, úgyhogy a tűzijátékot a tortán már ő is velünk élvezte. Természetesen végig zavart, hogy nagyszüleim kéretlen gyermeknevelési tanácsokkal láttak el, miközben elbeszéltek a baba felett, de látni az örömüket, amikor rájuk mosolygott, az mindent megért. Nem tudtam, hogy a család férfi tagjai hogyan fogadnák, ha a társaságban szoptatni kezdenék, emiatt elvonultam és egy jó óra ment el azzal, hogy szoptatni próbálok, pedig ha csak úgy pogácsázás közben a fotelban nekikezdtem volna, gördülékenyebben alakul a délután. Ráadásul utóbb kiderült, hogy ez senkit nem zavart volna, így azt javaslom, hogy aki szívesen szoptat más előtt is, ne hezitáljon, csinálja azt, ami neki és a babának kényelmes. Különben is, amíg ilyen picurka, addig nincs helye az etikettnek.
Emlékszem, hogy azután a nap után előre féltem, hogy mi lesz itt karácsonykor, amikor mindkét szülőpároshoz menni kell majd, de azóta nagyon jól megbarátkozott a fiú az ilyen helyzetekkel, úgyhogy izgatottan várom a közös karácsonyozásokat. Mindenkinek kellemes készülődést, majd mézeskalácsokban és boldog percekben gazdag karácsonyt kívánok!