Már több mint 170 település támogatja Pest megye önálló régióvá válását

3471

A megyei önkormányzat kezdeményezésre december 3-ig a 187 Pest megyei település közül már  171 döntött – köztük Solymár is – Pest megye önálló régióvá válása mellett, több településnél a döntéshozatal még folyamatban van. Budapest és Pest megye kettéválasztását a Fővárosi Közgyűlés is egyhangúan támogatta.

A megyei önkormányzat közgyűlése és a települési önkormányzatok az elmúlt, lassan másfél évtized során több alkalommal foglalkoztak Pest megye önálló NUTS-II. régióvá válása kérdésével, annak érdekében, hogy a megye egésze a valós fejlettségének megfelelő statisztikai besorolásba kerüljön. Pest megye az uniós csatlakozásunk kezdete óta csak korlátozottan jutott hozzá azokhoz a forrásokhoz, amelyekre a tényleges fejlettségi szintjének megfelelően jogosult lett volna, s amelyekre égetően szükség lenne.

A Kormány elrendelte, hogy a Közép-magyarországi régió kettéválasztásának lehetőségét a 2016. évben esedékes NUTS-rendszer felülvizsgálatot megelőzően vizsgálják meg. A régió-lehatárolás módosítása a Kormány kezdeményezésére, az Európai Bizottság egyetértésével, és az EUROSTAT jóváhagyásával történhet, és a döntéshozatalt követő második év január 1-től lép hatályba (2018. január 1.), így az önálló régióvá válás előnyeit Pest megye a következő uniós fejlesztési ciklustól élvezheti. A Kormány azonban döntött arról, hogy megvizsgálja a hazai forrásból történő kompenzáció lehetőségét Pest megye számára a 2020. évvel záruló a fejlesztési ciklusra.

Forrás: pestmegye.hu