BuSho-járás a rövidfilmklubban!

1508

November 6-án, pénteken 20 órakor ismét megnyitja kapuit a Chill Out pince & Rövidfilm klub, a művelődési ház pinceklubjában!

A novemberi vendég a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál. A program: Az idei fesztivál díjnyertes filmjeinek vetítése. A házigazda: Gábeli Tamás, a fesztivál főszervezője.

A BuSho név egy szójáték eredménye (Budapest Short – budapesti rövid), mely azonban egy tradicionális dél-magyarországi népszokásra, a télűző Busójárásra utal. A szervezők egyik legfőbb feladatuknak a közép-kelet-európai audiovizuális szektor kulturális identitásának felzárkóztatását, fejlesztését, valamint bemutatását tekintik. Továbbá, fiatal alkotóknak szeretnénk lehetőséget biztosítani a bemutatkozásra, az önmegvalósításra, ezáltal egy közösen megszülető új európai érték létrehozására.

A fiatal filmesek összefogásában 2004 őszén létrejött fesztivál eredetileg a rövidfilmes kategóriában tátongó űrt volt hivatott betölteni, majd az évek során kiderült, hogy itt sokkal többről van szó. A harmadik alkalom, 2007-ben már meghozta az igazi nemzetközi áttörést is. Ezen 45 ország képviseltette magát 2007-ben.

11. BuSho fesztivál versenyprogramjában csaknem 70 fikciós, kísérleti és animációs rövidfilmet mutattak be, emellett további 40 nemzetközi és több mint 50 magyar kisfilmet tekinthettek meg a nézők versenyen kívül, az információs szekciók vetítésein. A díjnyertes filmek vetítése mellet sok izgalmas háttér információt is megismerhet, aki ellátogat péntek este a művelődési ház pinceklubjába, a Chill Out pincébe.