Az óvodai beszoktatás hosszabb-rövidebb folyamat, ami minden gyereknél másképp, más ritmusban zajlik. Ha szeretnénk, hogy ez minél zökkenőmentesebb legyen, érdemes átgondolni az alábbiakat:
- Legelőször saját magunkban tegyük helyre az óvodakezdéssel kapcsolatos érzéseinket. A beszoktatás sikere jórészt azon múlik, hogy mennyire vagyunk képesek elengedni a gyerekünket, mennyire vagyunk képesek elfogadni azt, hogy a szükségleteire mostantól más figyel s nekünk erről csak töredék információink lesznek. A szülőtől való elválás bizalmi kérdés. Higgyünk abban, hogy a gyerekünk jó kezekbe került és bízzunk az óvodapedagógusok szakértelmében. Ha szorongunk, „túlaggódjuk” ezt a kérdést, gyerekünk megérzi és átveszi a belőlünk áradó feszültséget.
- Bátran cseréljünk tapasztalatot az óvónénikkel a nap végén. Lehet, hogy számunkra elképzelhetetlen, hogy mit lehet kezdeni 20–24 pityergő kiscsoportossal, de az óvodában dolgozó felnőtteknek ez a helyzet nem ismeretlen. Rendelkeznek azzal a módszertani kultúrával és érzékenységgel, hogy minden gyerekkel megtalálják a hangot.
- Ha eddig nem így történt, próbáljuk meg a hétvége napirendjét az óvodai ritmushoz hasonlóan igazítani. A jól ismert keretek erősítik gyerekünk biztonságérzetét.
- Ebben az érzékeny időszakban szánjunk több figyelmet a gyerekünkkel való kapcsolatra, beszélgetésre. Az élő mese ez esetben is hatékony eszköz, s jó néhány irodalmi műből válogathatunk: Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok, Szepes Mária: Pöttyös Panni az óvodában, Bartos Erika: Anna és Peti sorozat/Irány az óvoda, Kormos István: Vackor az óvodában.
- Ne hagyjuk úgy ott a gyerekünket az óvodában, hogy nem köszönünk el tőle, de zárjuk rövidre a búcsúzást. Maradjunk határozottak és bármilyen nehéz, akkor se forduljunk vissza, ha sírva fakad.
- Ne bízzuk rá a döntést olyan helyzetekben, amelyben nem kompetens, pl. hogy mikortól aludjon ott az óvodában. Mivel nem tudja megítélni, csak feleslegesen terheljük. Mi vagyunk a felnőttek, nekünk van rálátásunk és mi ismerjük legjobban a saját gyerekünket.
- Fontos, hogy gyerekünk tudja, mikor és ki megy majd érte az óvodába. Mivel az időérzékelés ebben az életkorban még nem alakult ki, a „mikort” kössük egy konkrét eseményhez, például. amikor feljöttök az udvarról, ha megettétek az ebédet, ha felébredtél stb.
Néhány hét elteltével azon fogunk csodálkozni, mekkora örömmel fut be a csoportszobába, s tán még bele is sajdul a szívünk, milyen könnyen hagy faképnél minket. De ne aggódjunk, mert az ellenkezője igaz: minél szilárdabban alapoztuk meg a bizalmat a szülő-gyerek kapcsolatban, annál könnyebben fog kötődni, viszonyulni gyerekünk az új emberekhez a számára egyre szélesebbre táruló világban.
