2024. március 28. csütörtök

Szerelem, bánat, öröm, rock ’n’ roll

A Quimbi nem véletlenül választotta őket előzenekarnak. Erről a Chili fesztiválra látogatók is meggyőződhetnek szombaton. Ők az egyik legígéretesebb hazai együttes, akik ennek ellenére angolul...

A tévében és a Facebookon is élőben közvetítik a “Szörényi Levente...

A solymári művelődési ház Szörényi Levente 75. születésnapja alkalmából koncerttel és kiállítással készült a zenészlegenda tiszteletére. A járványhelyzet miatt a programot korlátozott...

A harmóniát el lehet érni közösen, a zene nyelvén

Van egy zenekar, melyre inkább az együttes a találóbb definíció. A bő egy éve alakult Shaibo amellett, hogy több regiszterből táplálkozó kifinomult jazzes-soulos popzenét játszik, egy...

Legalább a művelődési házban kitavaszodott

Kikelet címmel látható kiállítás budai művészek alkotásaiból a solymári Apáczai Csere János Művelődési Házban, a tárlat május 23-áig lesz látható.

Rangos elismerésben részesült Babicsek Bernát

Rangos szakmai elismerést vehetett át február 2-án Babicsek Bernát. A solymári születésű és itt is élő zenész a harmonikásoknak járó legnagyobb szakmai elismerést, a...

100 éve épült az „összhang és a béke” kápolnája

Zwickl József és társai az első világháború csatáinak helyszíneit járták be az Isonzó völgyében. A zarándoklat lelki vezetője Kótai Róbert atya tábori lelkész volt,...

Volt-e élet Solymáron a középkor előtt? – Újabb történemi tévhit nyomában...

Ismét történelmi tévhitek után nyomozhatunk Ritter György helyi történésszel február 26-án, szerdán 18 órakor a Bauernhausban. Vajon a középkor...

Kiállítás a katolikus egyház szentségeiről – VIDEÓ

A katolikus egyház szentségeiről nyílt néprajzi jellegű kiállítás augusztus végén a solymári Helytörténeti Gyűjteményben. A kiállítás azt mutatja be, hogyan jelentek meg...

Mesterségem címere a Svábházban

Március 18-án, pénteken 18 órától Dankó János lesz a Mesterségem címere beszélgetéssorozat következő vendége a Svábházban. A solymári születésű...

Regős Mátyás-est – a Petőfi Klub rendezvénye ELMARAD!

Április 27-én, szerdán este 18 órakor lesz a Petőfi Klub soron következő eseménye a művelődési házban (Solymár, Templom tér 25.).

Legfrissebb hireink