2024. április 19. péntek

Csökkent a bűncselekmények száma Solymáron

Solymáron 2016-ban 116 bűncselekmény történt, 2017-ben 99 – adott tájékoztatást Koczka Gábor alezredes, a Pilisvörösvári Rendőrs parancsnoka. A bűncselekmények nagyobb részét a vagyon elleni...

A vártnál kevesebben mentek vért adni

Több véradóra számítottak tegnap – tudtuk meg Oláh Judittól, a Pest Megyei Vöröskereszt területi munkatársától. Összesen 33-an jelentek meg, ebből 22-en voltak solymáriak, közülük...

Ünnepségsorozat a templom felszentelésének 200. évfordulója alkalmából

Idén kétszáz éve, hogy felszentelték a solymári templomot. Ennek alkalmából az önkormányzat és a római katolikus egyházközség ünnepségsorozatot rendez június 26. és...

Lassan hajtson!

Ma nem csak azért lett volna érdemes lassabban vezetni, mert esik a hó, hanem azért is, mert traffipaxhegyeket terveztek az utakra.  Az Európai Közlekedésrendészeti...

December közepén ideiglenesen megnyitják a forgalomnak a Koppány utcát

December közepére készülhet el a Koppány utcai támfal, ha az időjárás is úgy akarja – mondta el dr. Szente Kálmán polgármester. A 60 m körüli...

Véradás a 750. jubileumi év jegyében!

Legalább 250 véradót várnak a 2016-os év folyamán. A véradássorozat első időpontja január 20-án, szerdán a művelődési házban 15.30-tól este 20 óráig. Hogy miért...

Épül a jégpálya a Templom téren

Nyitás november végén, részletek a megnyitóról és a nyitvatartásról később! solymáronline

Új megállókat terveznek a Solymárt is érintő pesti körvasúton

Négy új megállóhellyel tervezik bővíteni a külső körvasutat. A tavaly októbertől közlekedő, Solymárt is érintő S76-os vonatjárat megáll majd a XVI. kerületben...

Kelet-Közép Európában elsőként Magyarországon lehetséges vágás nélküli „pajzsmirigyműtét”!

A régióban kizárólag Magyarországon végzik a pajzsmirigy jóindulatú göbjeinek (strúma) rádiófrekvenciás ablációval (egy vékony kezelőtűvel megszúrják az elváltozást, felmelegítik, és a keletkezett hő elpusztítja...

Vízhiány, nyomáscsökkenés Solymáron is

Műszaki meghibásodás miatt immár nem csak Budakalász, Pomáz, Csobánka, Üröm és Pilisborosjenő területén, hanem Ürömön, Solymáron és Pilisvörösvár magasabban fekvő területein is nyomáscsökkenés illetve...

Legfrissebb hireink