2024. március 29. péntek

Augusztus 20-i előzetes: Kenyérszentelés, vendéglátással

Augusztus 20-án, szombaton este 6 órakor Szent István királyunk és az államalapítás ünnepén, Solymár 750 éves fennállásának tiszteletére ünnepélyes kenyérszentelésre kerül sor római katolikus...

Solymári zenészek Székesfehérváron

Augusztus 9-11-ig ismét eluralkodik a zeneőrület Székesfehérvár belvárosában – olvashattuk a királyok városában megrendezett jazzfesztivál, az Alba Regia Feszt ismertetőjében. A három napos rendezvényen...

Hartmann Hellebrandt Hilda: “Ráéreztek a közös játék örömére!” – Egy különleges...

Különleges színházi táborban tölthettek egy hetet azok a 6 és 13 év közötti diákok, akik nem kevesebbre vállalkoztak, mint arra, hogy a színjátszás fortélyainak...

Holnap indul a vöröskeresztes csapat Erdélybe

Hét solymári vöröskeresztes utazik hét napra holnap Erdélybe. Az útra egy maguk bérelte kisbusszal mennek. Céljuk, hogy több erdélyi, Böjte Csaba atya által felügyelt...

Vízhiány és útlezárás pénteken

A DMRV Vízmű Zrt. tájékoztatása szerint pénteken, augusztus 12-én 8 és 16 óra között a Koppány Márton utca le lesz zárva a 24-es sz....

A délelőtti baleset részletei

A délelőtt balesetről, a mentést végző solymári önkéntes tűzoltók parancsnoka, Földesi János mondta el a hivatalos részleteket: A Kökörcsin utcában, már-már mondhatjuk a megszokott helyen...

A solymári egérút? Újabb kamiont ért baleset a Kökörcsin utcában

Alig három hete számoltunk be arról, hogy egy felelőtlen kamionos, a GPS útmutatásai alapján próbált eljutni a meredek Kökörcsin utcán át Pesthidegkútra. Nem sikerült,...

Civil sziget – A beköltözés napja

Ahogy arról hétfőn beszámoltunk a Kud-A.R.C. KIE Solymár idén is sok tartalmas programot kínál a Sziget Fesztivál látogatóinak. Bár jelenlétükkel csak hétvégén aranyozzák be...

Mautner Zsófi: „Egy torta elsősorban legyen finom”

A Magyarország Cukormentes Tortája verseny idei győztese az Áfonya hercegnő tortája lett, melyet a budapesti Tortavár Cukrászda (Pechtol Zsolt cukrász) készített. Az édesség nem tartalmaz...

Tűzoltószertár: Búcsúkor tarthatják a bokrétaünnepséget

Ha minden a tervek szerint alakul, a Solymári Búcsú alkalmával tarthatják a tűzoltószertár bokrétaünnepségét. A végleges átadásra azután 2017 első felében kerülhet sor –...

Legfrissebb hireink