Szerdán megalakul az új képviselő-testület

909
alakuló ülés
Illusztráció: RUMedia.hu (Solymár címer)

A héten lezajlott a 2019-ben megválasztott képviselő-testület utolsó rendes ülése, és 2024. október 1-jével a mostani képviselők mandátuma is lejár.

A 2024. június 9-én tartott választási eredményekről korábban már részletesen beszámoltunk, és a nyár folyamán az újonnan megválasztott képviselők megbízólevelei is átadásra kerültek. A korábbi testület megbízatásának lejártával, az alakuló ülést a polgármester hívja össze és vezeti, ennek megfelelően 2024. október 2-án 17 órától Solymár Nagyközség Önkormányzatának dísztermében alakuló ülést tartanak.

Lássuk kik is képviselnek minket mostantól, illetve szeretett Solymárunkat?

Polgármester dr. Zlinszky Péter (TESO Egyesület)

Ügyvéd, három gyermek édesapja, a TESO Egyesület elnöke. Felesége, dr. Zlinszky Fanni a Solymári Hírmondó, valamint a Pilis TV munkatársa. A megválasztott polgármester 2016 óta lakik Solymáron, azóta feleségével együtt sokféle program szervezésével igyekeztek bekapcsolódni a nagyközség életébe. 

Ugrai András (TESO Egyesület)

Közgazdász és pályázati szakértő. Kiemelt szakterülete az uniós támogatási rendszer, a kistelepülési vállalkozásfejlesztés és a fenntartható településfejlesztés. Családjával 2006 óta lakik Solymáron, négy gyermeke van. 

Dobrovkáné Dér Borbála Mária (FIDESZ-KDNP)

2010-től önkormányzati képviselő, korábbi alpolgármester, közgazdász végzettségű, 2 gyermek édesanyja.

Dibala-Mátray Mariann (TESO Egyesület)

Számviteli analitikai szakértő, két gyermek édesanyja. 

Gulyás István (FIDESZ-KDNP)

2019-óta tagja a helyi képviselő-testületnek, villamosmérnök végzettségű, 2 gyermek édesapja.

Mihályi Adrienn (TESO Egyesület)

Pénzügyi- és számviteli szakértő, két nagykamasz édesanyja. 

Gáspárik Balázs (TESO Egyesület)

Településmérnök, három gyermek édesapja.

Zakarné Varjas Kata (TESO Egyesület)

Kertészmérnök, három gyermekes családanya.

dr. Szente Kálmán (FIDESZ-KDNP)

18 éven keresztül a település polgármestere, agrármérnök, projekt menedzser, környezet- és természetvédelmi szakértő, öt gyermek édesapja.

Cser Angéla (FIDESZ-KDNP)

Okleveles gépészmérnök, 2006-tól tagja a helyi képviselő-testületnek, egy gyermekes családanya.

Biener Hajnalka (TESO Egyesület)

Szoftverfejlesztő, két gyermek édesanyja.

Lássuk mi is várható az alakuló ülésen?

A képviselő-testület várhatóan már az alakuló ülésen megalkotja vagy felülvizsgálja szervezeti és működési szabályzatáról szóló rendeletét, a polgármester előterjesztése alapján megválasztja a bizottság vagy bizottságok tagjait, az alpolgármestert, alpolgármestereket, dönt illetményükről, tiszteletdíjukról.

Az öt főből álló települési német nemzetiségi önkormányzat tagjai -Hőnig Éva, Dalos Ádám, Kamuti Laura, Magyarné Pénzes Andrea, Fézler Viktória – is ezen a napon tartják meg alakuló ülésüket, melyet a helyi választási bizottság elnöke hív össze, melyen a testület tagjai választanak maguk közül elnököt, elnökhelyettest.

Az alakuló ülés nyilvános, kivéve az alpolgármester(ek) megválasztását, így aki kedvet érez magában jöjjön el az ünnepélyes eseményre.

SolymárOnline