VII. alkalommal ünnepelhetünk

1021
VII. alkalommal ünnepelhetünk
Illusztráció: NNÖ Solymár

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, még zöldel a nyárfa az ablak előtt, de tudod-e mi lesz szeptember végén a programod?

Legyen az idei kétnapos sváb vígasság a Templom téren szeptember utolsó hétvégéjén!

A szervező Német Nemzetiségi Önkormányzat Solymár idén is remek zenés szüreti mulatságot tervezett nekünk. Pénteken már este 7 órától, a szentmisét követően, szombaton pedig már délután 4 órától várnak minden ünnepelni vágyót hangulatos élő zenével, alkalomhoz illő finom étellel és itallal, sőt a Dirndlt és Lederhoset viselők ajándék sörben részesülnek!

Pénteken az ünnepélyes megnyitóval és az elmaradhatatlan sörös hordó csapra verésével kezdődik a program, majd MEGAPARTY a Bergländer Buam zenekar közreműködésével.

Szombaton folytatódik a német nemzetiségi műsor a várva várt előadókkal a színpadon: Herbstrosen, Férfikórus, Reményi Margit Táncegyüttes, Die Lumpen Tulpen, ZELTKONZERT az Ungarndeutsche Jungs-sal, és a község legidősebb lakosainak ünnepélyes köszöntése.

A Schwabenfest ideje alatt a szokásos módon útlezárásra kell készülni a Templom téren, és az érintett szakaszon lévő parkolókban sem lehet autót hagyni hosszú távú parkolásra, mert a parkolóhelyek is használatban lesznek.

A sekrestyésházzal szembeni parkoló lezárása 2024.09.25. estétől 2024.09.29. reggelig, míg a Templom téri Príma pék / zöldséges és játszótér közötti útszakasz lezárása 2024.09.27. pénteken – 17:00 – másnap 02:00-ig, illetve 2024.09.28. szombaton – várhatóan 14:00 – másnap 02:00-ig.

SolymárOnline