Közösségi tavaszi szemétszedés

1032
Közösségi tavaszi szemétszedés
Borítókép: Solymár Nagyközség Önkormányzata

Önkormányzatunk civil kezdeményezésre önkéntes közösségi nagytakarítást szervez településünkön március 25-én, szombaton reggel 9 órától.

Mindamellett, hogy az Önkormányzat folyamatos erőfeszítéseket tesz Solymár tisztán tartásáért, és az utóbbi években a közterületen elhelyezett szemetesek számát 22-ről 86-ra növelte, a legkritikusabb helyeken kamerákat helyezett el, több ízben járt el illegális hulladéklerakó személyekkel szemben, sajnos egyre nagyobb problémát okoz Solymáron az eldobott hulladék, illetve az illegális szemétlerakás. Mindezen önkormányzati intézkedések ugyanakkor jelentős költséggel járnak, és sajnálatos módon nem is elégségesek a probléma megoldására, hisz a közösségi magatartás formálását, a társadalmi felelősségvállalást a saját környezetünkért, valamint élőhelyünkért nem eredményezik.

Hisszük, hogy mindent kicsiben kell kezdeni, így kérünk mindenkit, hogy

-a saját ingatlana előtti területen szedje össze az akár mások által eldobált szemetet;
-a kerti hulladékot ne vigye az erdőbe, mert azzal felborítja az erdő ökoszisztémáját, és a lerakott hulladék a nyári hónapokban még tűzveszélyes is lehet. Erről bővebben itt olvashatnak. Az Önkormányzat ugyanakkor lehetőséget biztosít a zöldhulladék elszállítására áprilistól novemberig kéthetente hétfőnként;
-az otthon már nem használt (különösen a sérült, törött) játékokat ne hagyja a játszótereken, ezek a játékok sokszor balesetveszélyesek is;
-a hulladékot ne a természetben helyezze el, hanem a kijelölt hulladéklerakó-helyeken.

Azt, hogy a különböző jellegű hulladékot hova lehet helyezni, itt találja.

Az idei év első önkéntes szemétszedési akciója 2023. március 25-én 09:00 órakor kezdődik és sötétedésig tart, melyhez a szükséges munkaeszközöket a Településüzemeltetés Kft. és Solymár Önkormányzata biztosítja, amelyeket az alábbi helyszíneken vehetnek át 09:00-órától: Anna kápolna; Spar parkoló, Erzsébet téri játszótér, Templom tér, Shell benzinkút és környéke.

Hívja el barátait, kollégáit, szomszédait, akár csak 1-2 órára is, és tegyen Ön is a lakóhelyéért, a környezetéért, Önmagáért és Családjáért! Tisztítsuk meg és tartsuk is tisztán Solymárt!

Civil kezdeményezés/SolymárOnline