Hazatért a magyar nép beavató koronája

923
Apró Antal (j), az Országgyűlés elnöke a Szent Korona és a koronázási ékszerek ünnepélyes átadásán, a Parlament kupolacsarnokában
Apró Antal (j), az Országgyűlés elnöke a Szent Korona és a koronázási ékszerek ünnepélyes átadásán, a Parlament kupolacsarnokában (Fotó: MTI/Soós Lajos)

1951-ben, titkos akció keretében, egy hadihajó rakterében menekítették ki a magyar nép beavató koronáját, melyet kizárólag koronázáskor, az ünnepség erejéig használtak az uralkodók.

27 évnyi egyeztetés és tárgyalás után végre 1978. január 5-én, késő este, titkos hadművelet során szállították haza az Egyesült Államok különgépével, ahol másnap, január 6-án a Parlamentben Apró Antal, az Országgyűlés akkori elnöke vette át a koronázási palásttal, az országalmával és a jogarral együtt ünnepélyes keretek között.

A 45 éves hazai tartózkodása során évekig a Magyar Nemzeti Múzeumban, 2000.évtől pedig az Országházban őrzik szent ereklyénket, melyet II. Szilveszter pápa isteni kinyilatkoztatás eredményeként adományozott a magyaroknak. A felszentelés során főszerepet kapó koronánk 2 különböző koronából áll: a korona alsó abroncsa még I. Géza királyunk görög feleségének a hitvesi koronája lehetett (ezért nevezzük görög koronának), a felső keresztpántot képező latin korona pedig István királyunk ereklyetartójának a koronájából származik.

Köszönettel tartozunk tehát minden közreműködőnek, hogy 45 évvel ezelőtt a magyarok Szent Koronája hazatalált.

solymáronline