Manótanoncok figyelem! – karácsonyi manóképző indul a művelődési házban

192

December 4-én vasárnap 15 órától várja a művelődési ház karácsonyi Manóképző Iskolája mindazokat a kis manókat, akik az ünnepváró sürgés-forgásban különféle jártasságokra tennének szert.

Az ezermester-képzőben elkészíthetik maguknak az elengedhetetlen manósüveget, és megtanulják a mézeskalács díszítés, karácsonyfadísz-készítés fortélyait, a múzeum manókonyhájában pedig
összeállíthatják a saját illatos, ünnepi teakeveréküket.

Fontos, hogy érkezéskor a manóképző irodában átvegyék a névre szóló mesterlevelet, mert erre gyűjthetik a pecséteket, amiket a műhelyekben elvégzett munkáért kapnak. Ha kijárték az iskolát, vagyis megszerezték a négy pecsétet, a mesterlevelet be kell mutatni az irodában.

A jól végzett munka megérdemelt jutalma 17 órától a Holdfű Színház bábelőadása, melynek címe Az elveszett aranycsengettyű. A csengettyűt Ágas, a Mikulás fiatalabbik rénszarvasa gazdájától kapta ajándékba,
de elvesztette. Nélküle azonban nem akar útnak indulni. Bogas, a másik rénszarvas, egyedül nem tudja elhúzni Mikulás szánkóját, ezért barátjával, Krampucival izgalmas nyomozásba kezdenek. A mese végére kiderül, hogy ajándékok nélkül maradnak-e a gyerekek idén?

Akik jól szurkolnak Ágasnak és Bogasnak, a Mikulással is találkozhatnak az előadás után!

A bábelőadást nemcsak a mesterleveles karácsonyi manók nézhetik meg, erre a programra később is be lehet csatlakozni.

Az előadás megtekintése, ahogyan az egész rendezvény ingyenes.

A manóképző helyszíne az Apáczai Csere János Művelődési Ház (Solymár, Templom tér 25.) és a dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény (Solymár, Templom tér 2.)

További információ a karácsonyi Kalandgyár és Az elveszett aranycsengettyű Facebook-eseményeknél található.

apaczai.com/solymáronline