Számos program és kézműves portékák várják a Fészek Waldorf Iskola Márton-napi Bazárjának látogatóit

636

A solymári Fészek Waldorf Iskola 2022. november 12-én, szombaton rendezi meg hagyományos Márton-napi Bazárját, melyre szeretettel várnak mindenkit.

Két különböző helyszínen, egész napos kézműves kirakodóvásárral és változatos programokkal készülnek:

József Attila utcai iskolaépület (József A. u. 26.) 10 órától
Itt a a legkisebbek számára mesekuckó, bábelőadás és papírszínház, a nagyobbaknak* Állati jó bemutató*, íjászkodás, lovaglás és csacsigolás nyújt majd szórakozást. Az ügyes kezűek madáretetőt fabrikálhatnak, gyertyát és mézeskalácsot díszíthetnek, valamint natúrkencét készíthetnek.

A kihívásokat keresők végigjárhatják a Márton útja játékos feladatpályát vagy kipróbálhatják magukat a szabadulószobában. Élő wurlitzer adja a hangulatot, majd az eseményt a tűzzsonglőrök zárják.

PEMÜ épület (Solymár, Terstyánszky u. 89.) 12 órától
Ezen a helyszínen az érdeklődők megcsodálhatják a Brazil Fotókiállítást. Az esemény vendége lesz Jammal, a szájdobos, és koncertet ad két helyi zenekar is. Megnézhetjük a gimnazisták drámaelőadását és részesei lehetünk egy igazi improvizációs színháznak is. A tánc kedvelőinek szláv táncházzal készülnek.

Mindkét helyszínen büfé, húsos és vegán melegétel, és kávéházi finomságok várják az átmelegedni és pihenni vágyókat, illetve lesz lángos és kürtőskalács is.

Részletes program, folyamatosan frissülő információkkal ide kattintva található.

A rendezvény díjmentesen látogatható.

solymáronline