Látogatható az Auchan Korzó melletti Ürgerét

1345
  1. szeptember 28-án átadták a solymári Auchan Kereskedelmi Központ területén kialakított Ürgerezervátum és Génbankot, amely mostantól várja látogatóit. Az alkalomból Pascal Steens, a Ceetrus Hungary Kft. és a Nhood Services Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, dr. Szente Kálmán Solymár polgármestere, valamint dr. Váczi Olivér, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. szakértője mondott beszédet.

Bár ez a terület nem természetes élőhelye az ürgéknek, az elmúlt évek során megjelentek és elszaporodtak itt. Az ürgék egész Európában kiemelten védett fajnak számítanak, hiszen a populációt a kihalás veszélye fenyegeti. Ezt felismerve a terület tulajdonosa, a Ceetrus Hungary Kft. szakértők bevonásával szerzett ismeretek alapján elhatározta, hogy a természetvédelem érdekében és a természetet szerető emberekkel egyetértésben, társadalmi felelősségvállalásának etikai kódexe szerint, tenni kíván az ürgeállomány életlehetőségeinek megőrzéséért, ezért döntöttek az Ürgerezervátum és Génbank létrehozásáról.

A több évig tartó projekt során kialakítottak egy 16.000 m2-es elkerített rezervátumot, ahol a rendszeres fűnyírásnak, valamint a fennmaradó terület rotációjának köszönhetően megtörtént a területen élő ürgepopuláció természetes módon történő áttelepítése. Az Ürgerét könnyebb megközelítése érdekében járdát alakítottak ki a gyalogosok számára, illetve a területre egy fából készült, megfigyelési célokat szolgáló bemutató épület, valamint kamerarendszer is került.

A projekt célja a solymári ürgepopuláció megőrzése mellett az állatállomány megerősítése. Mivel fontosnak tartjuk, hogy példát mutassuk a biodiverzitás, a természeti értékek, valamint a vállalati társadalmi felelősségvállalás terén, ezért terveink között szerepel az ürgék életének bemutatása a környéken lakók és az idelátogatók számára. Olyan helyet szeretnénk létrehozni a solymári Auchan Korzó mellett, ahol az emberek közelebb kerülhetnek a természethez és jól érezhetik magukat – mondta el a terület tulajdonosa.

Pascal Steens, a Nhood Hungary ügyvezető igazgatója a projekt kapcsán a következőket tette még hozzá :
„Az Ürgerét létrehozásával nemcsak segítjük a solymári ürgeállomány megőrzését és fennmaradását, de felhívjuk a figyelmet egy ritka és védett állatra, valamint példát mutatunk abban, hogy egy multinacionális vállalat hogyan képes a természeti értékeket megőrizni, hiszen környezettudatos cégként fontosnak tartjuk, hogy működésünkkel pozitív hatást gyakoroljunk a környezetünkre. Idén egy bemutató épülettel egészítettük ki az oktatóközpont területét, ahol szeretettel várjuk a természetbarátokat! Ez a hely tökéletes találkozókra, oktatási célú ismeretterjesztésre, az állatok életének megfigyelésére és nyomon követésére, vagy akár arra, hogy megpihenjünk egy szép környezetben kirándulás közben. Egy hely mindannyiunk számára.”

Dr. Szente Kálmán Solymár polgármestere az átadó kapcsán így nyilatkozott:
„Ez egy nagyon komoly természetvédelmi beruházás, amiért külön köszönetet kell, hogy mondjak a tulajdonos beruházónak, amiért megvalósította ezt a fejlesztést. Miért fontos egy ilyen bemutató tér? Egyrészt azért, mert megőrizzük az ürgék életterét és tovább szaporodási lehetőségeit, de van ennek még két nagyon fontos hozadéka. Van egy társadalmi hozadéka, az, hogy kihozhatjuk ide a gyerekeinket, az iskolásokat, és bemutathatjuk ezeket az állatokat nekik, hiszen a mai gyerekek az ürgéket inkább csak a tankönyvekből ismerik. Emellett van egy környezeti hozadéka is, hiszen ezen a hegyen egerészölyvek élnek, akik előszeretettel lakmároznak az ürgékből, tehát az egész fenntartja ezt a természetes körforgást, és ha nem használunk kártevőirtókat, akkor ezeknek a ritka és védett állatoknak is megőrizzük az életterét és táplálkozási lehetőségeit. Szeretném mindenkinek még egyszer megköszönni a munkáját, aki részt vett ebben a projektben.”

Egy olyan rezervátum került kialakításra, ami példaértékű olyan szempontból is, hogy egy nagy multinacionális cég, aminek abszolút nem ez a profilja, meglátta és felkarolta ezt a természeti értéket, és végül egy olyan bemutató központot hozott létre, ami kivételes. Nagyon szeretnénk, ha ezt a példát mások is követnék, mert ebben a projektben megjelenik a fajvédelem, ugyanakkor egy nagyszerű lehetőség is a társadalom felé is, hogy ezt a természeti kincset be tudjuk mutatni helyben az emberek számára – tudtuk meg dr. Váczi Olivértől, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. szakértőjétől.

Az ünnepi beszédek után a szalagátvágással átadták az Ürgerétet a látogatóknak. Az ürgék késő ősztől tavasz elejéig téli álmot alszanak, így tavasszal láthatjuk őket újra nagyobb számban.

solymáronline