Megjelent a Hírmondó

441

Megjelent, és hamarosan minden postaládában megtalálható lesz a Solymári Hírmondó júniusi száma.

A Koppány utca állapota régóta téma a településen. Egy új pályázat most megnyitotta a lehetőséget a probléma megoldására, a főzőkonyha ügye mellett erről is kérdezte dr. Szente Kálmán polgármestert a lap újságírója.

A május 29-én tartott hősök napi megemlékezésen Hartmann Hellebrandt Hilda, a Svábház vezetője vehette át a Solymárért kitüntetést, Marlokné Cservenyi Magdolna a Német Nemzetiségi Díjat. Az elismerés apropóján Hartmann Hellebrandt Hildával készült interjú, melyben szó esik megoldandó feladatokról, sváb-magyar identitásról, és a solymári sváb nyelv jövőjéről is. (Marlokné Cservenyi Magdolnával 2021 februárban készült interjú, melyet itt is elolvashatnak.)

Tavaly novemberben, még a járvány időszaka alatt kezdte meg működését a solymári háziorvosi praxisközösség. Az eddig leszűrhető tapasztalatokról dr. Dávid Zoltán gyerekorvos mesélt az újságnak.

A Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény idén ünnepli 50 éves fennállását. A jubileumra megújultak a kiállítások és a fogadóterek, valamint színes programokkal is készülnek, minderről részletesen olvashatnak a Hírmondóban.

A tavasz bővelkedett eseményekben Solymáron, újra lehetett majálist tartani, a programok képes beszámolóit megtalálják a lap hasábjain.

A lap az interneten is elérhető.

A Solymári Hírmondót keressék a postaládákban. Aki nem kapott újságot, a terjesztőnél jelezheti igényét: Kovács Erika (70) 611-7635.

solymáronline