Újabb életmentő defibrillátor Solymáron

2428

A Pilisi-Medence Egészségügyi Alapítvány (PIMEA) félautomata defibrillátort adományozott a Ford Solymár-Szalay Kft.-nek. A készülék elhelyezésén túl a dolgozók rövidesen elsajátítják az alapvető újraélesztési ismereteket és a defibrillátor használatát.

Az átadáson a céget Szalayné Osztheimer Rita képviselte, míg az alapítvány részéről dr. Für Zoltán, a kuratórium elnöke és dr. Mártai István, a kuratórium titkára vett részt.

A defibrillátor kihelyezésére pályázni lehetett. Az alapítvány által létrehozott program célja, hogy a térség minél több, nagyobb létszámú vagy nagy forgalmú intézménye, munkahelye rendelkezzen félautomata defibrillátor készülékkel. Céljuk az is, hogy a nyertes pályázó cégek minél több alkalmazottja ismerje meg és készségszinten sajátítsa el az újraélesztéshez szükséges teendőket, valamint a készülék kezelését.

Szalayné Osztheimer Rita elmondta portálunknak, hogy a cégnél dolgozó 140 alkalmazott mindegyike részt vesz az alapítvány által szervezett tanfolyamon. Kiemelten fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalásukat az elsősegélynyújtással kapcsolatos ismeretterjesztés terén, és úgy véli, hogy a munkatársak a megszerzett tudás birtokában nemcsak a munkahelyükön, hanem a mindennapi életben is nagyobb biztonsággal segíthetnek majd.

A Pilisi-medence Egészségügyi Alapítvány 1991-ben kezdte meg működését. Céljuk a mentés és az alapellátás támogatása, a betegségmegelőzés terén végzett tevékenységek támogatása. Fontosnak tartják a mentés és a sürgősségi ellátás mellett a társadalmi elsősegélynyújtás fejlesztését, és minden olyan kezdeményezést, melynek eredményeképpen javulhat a lakosság egészségi állapota, biztonsága.

Hazánkban a hirtelen szívhalál minél gyorsabb és szakszerűbb ellátása fontos népegészségügyi kérdés. Tények igazolják, hogy keringésmegállás esetén a helyszínen megkezdett szakszerű laikus ellátás jelentősen befolyásolja, meghatározza a beteg életesélyét. A sikeres újraélesztés esélyét növeli a gyors felismerés, a mihamarabb megkezdett beavatkozás és a minél korábban rendelkezésre álló defibrillátor készülék. Segítségével a keringésmegállást leggyakrabban kiváltó ritmuszavar jó eséllyel megszüntethető, ezáltal a beteg esélyt nyer arra, hogy szívműködése beindulhasson. – tudtuk meg dr. Mártai Istvántól.

A félautomata defibrillátor lényege, hogy a készülék kezelése egyszerű, maga értékeli a beteg szívritmusát, használata nem igényel EKG ismereteket, hangutasításokkal vezeti a segélynyújtót. Ezért nagy biztonsággal használható laikusok által is. A készülék mellett szükséges az újraélesztés kivitelezésének ismerete, mert ha nincs defibrillálandó ritmuszavar, illetve a defibrillációt követően nem észlel a segítségnyújtó életjelenséget, el kell kezdeni az újraélesztést.

2015 óta három solymári cég, szervezet pályázott eredményesen félautomata defibrillátorra: a Solymári Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület, a Földesi Kft, és a Solymár-Szalay Kft.

A Pilisi-Medence Egészségügyi Alapítvány tevékenységéről itt olvashatnak bővebben.

solymáronline