Tavaszköszöntő programok április utolsó délutánján – képes beszámoló

859

Április utolsó napján a hagyományokhoz híven idén is felállították a májusfát a Templom-téren. Ezután a Svábházban folytatódtak a tavaszköszöntő programok.

A 16 órakor kezdődő rendezvényen a Német Nemzetiségi Önkormányzat Solymár képviseletében Hőnig Éva köszöntötte a szép számban összegyűlt érdeklődőket.

A műsort a Hunyadi Mátyás Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak tánca nyitotta, a Siebenschrittet táncolták.

Őket követték a Lustige Zwerge Német Nemzetiségi Óvoda gyermekei, akik a régi solymári óvodás ruhát viselték.

A fellépések után a gyerekek Kamuti Laura vezetésével megkerülték a templomot, ezalatt összehangolt, gyors mozdulatokkal helyére került a színes szalagokkal díszített májusfa.

17 órától a Svábház és a Csodatücsök Alapítvány várták a vendégeket. A hangulatosan feldíszített udvaron a Sütőklub tagjai szebbnél-szebb kuglófokat kínáltak, az Alapítvány fröccsöt, csapolt sört és gulyást, miközben élő sramlizene szólt.

18 órától Reményi Ágnes “Tavaszköszöntő” akvarelljeiből nyílt kiállítás, melyet Reményi Éva ékszertervező nyitott meg. Ágnes képein különféle növények, virágok láthatóak.

A rendezvény bevételével a Csodatücsök Alapítvány a solymári értelmi és mozgásszervi fogyatékossággal élőket támogatja.

solymáronline