Átadták az új játszóteret és letették a településüzemeltetés telephelyének alapkövét

1917

Április 22-én délelőtt adták át Solymár új, korszerű játszóterét az Aranykorona vendéglő előtti téren. Az ünnepélyes átadáson jelen volt Menczer Tamás államtitkár, a térség újonnan megválasztott országgyűlési képviselője, dr. Szente Kálmán, Solymár polgármestere, a képviselő-testület tagjai és egy csapat óvodás az óvó nénikkel.

Dr. Szente Kálmán elmondta, hogy egy régi álom vált valóra azzal, hogy ez a játszótér elkészült, köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a létrejöttében. A projekt 28,6 millió forintos állami támogatásból valósult meg, és a polgármester hozzátette azt is, hogy további tervei vannak az önkormányzatnak a területtel, járdák, parkolók, mosdók és ivókút létesül majd a közeljövőben, így lesz teljes a tér rendezése.

Menczer Tamás államtitkár örömét fejezte ki, hogy ismét Solymárra jöhetett, elmondta, hogy a játszótér egy újabb színfoltja lesz a településnek, amely nemcsak a gyermekeknek okoz örömet, hanem a szülőknek is, hiszen színesíthetik vele a napi programot.

Az államtitkár és a polgármester ezután közösen átvágták a nemzetiszín szalagot, majd a színes lufikkal díszített játszóteret gyorsan birtokba is vették azok, akiknek készült: a gyerekek.

A játszótér avatása után újabb ünnepélyes pillanatra került sor a tűzoltószertár mögött, a Településüzemeltetés Kft. telephelyén. A területen már régebb óta dolgoznak a szakemberek, hiszen talajtöltést kellett végezni, és egy úgynevezett alapkeretet készíteni, a munkálatok most értek ahhoz a ponthoz, hogy letehették az épület alapkövét. Dr. Szente Kálmán és Menczer Tamás közösen helyezték el az időkapszulát és az alapkövet.

Jelenleg a zsalukövek elhelyezését végzik, és a nyár folyamán elkezdődhet a falak építése. Az 500 négyzetméter alapterületű épület a településüzemeltetés bázisa lesz, műhelyek lesznek benne, a gépek tisztántartására alkalmas mosóhelyiség, szerelőaknák, raktárak és irodák. Ha minden a tervek szerint halad, az épület a jövő év elején lesz teljesen kész.

Képek: Palkovics Mária
solymáronline