Megjelent a régi, solymári miseénekeket rögzítő CD

771

Szeptemberben vették fel az énekeket, karácsonykor már felcsendülhetnek a régi dallamok a solymári otthonokban.

A járványhelyzet enyhülése és a templomi orgona felújítása idén szeptemberre lehetővé tette, hogy Sarlós Tibor orgonista és Farkas Bernát régi elhatározása végre megvalósulhasson, és a solymári egyházi dalokat hagyományos organakísérettel rögzítsék. A most megjelent, Die schönsten Kirchenlieder aus Schaumar I.A legszebb solymári templomi énekek I. című lemezen Mária-énekeket, úrnapi és karácsonyi dalokat, valamint az Újévkor felcsendülő énekeket hallgathatjuk főként a Hagyományőrző Asszonykórus tagjainak – kiegészülve a Solymári Férfikórus és a Solymári Szokolay Bálint Női Kar tagjaival –, illetve a Schaumarer Musikanten fúvóstriójának előadásában. Az orgonakíséretet Sarlós Tibor adta, az énekeseket Jeney Erzsébet, a Hagyományőrző Asszonykórus karnagya készítette fel.

A hangfelvétel rögzítéséhez a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága (NEMZ-N-20-0214), az orgona hangolásához pedig az egyházközség és a solymári önkormányzat nyújtott anyagi támogatást.
A lemez megvásárolható Marlokné Cservenyi Magdolnánál, a Hagyományőrző Asszonykórus titkáránál. Érdeklődni a 30/842-0323-as telefonszámon lehet.

solymáronline