Advent első vasárnapján szólózongora koncert lesz a templomban

284

November 28-án, vasárnap 17 órától Benda Gábor adja elő Jézus története című kompozícióját a solymári római katolikus templomban.

Az ötvenperces koncerten rövid evangéliumi narrációk kíséretében csendül fel a zenemű, amely Jézus életét kíséri végig: születésétől egészen a mennybemenetelig – tudtuk meg Benda Gábortól, aki nemcsak előadója, hanem szerzője is a darabnak. “Így a szöveg által az előadás egy kicsit színházi jellegű lesz, és a zenei tételek könnyebben átélhetővé válnak. Az evangéliumi összefoglalókat feleségem, Vereszki Eszter fogja fölolvasni.”

A mű születéséről ezt meséli a szerző: “2020 nyarán az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával templomi koncertsorozatom indult országszerte: többek között Bódvaszilas, Tornabarakony, Csenger, Szamostatárfalva, Nagygéc és Rácalmás településeken léptem fel. Ezen időszak alatt különböző felekezetekhez tartozó templomokban töltöttem el hosszabb időt; sokat beszélgettem lelkipásztorokkal, hívő emberekkel, és kialakult bennem több zenei téma is, amely végül egy 12 tételes, Jézus életét bemutató művé állt össze.”

Az előadás ingyenes, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogátásával, Szemere János plébános szervezésében valósul meg. Az aktuális járványügyi intézkedések értelmében kötelező a maszkviselés.

solymáronline