Péntek esti Little Jazz Pub a művelődési házban

809

November 19-én, pénteken este 8 órától ismét a jazz kedvelőit várják az Apáczai Csere János Művelődési Házba (Solymár, Templom tér 25.). Az est házigazdája Márkus Tibor, vendégei Strausz Eszter (fuvola, szaxofon), Vörös László (zongora), Bögöthy Ádám (bőgő) és Baranyi Bence (dob) lesznek.

Strausz Eszter 2012-ben szakvizsgázott az Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakközépiskolában jazz szaxofon szakon, mellette klasszikus és jazzfuvolát tanult. Zenekara a Kokopelli Jazz Matiné, mely Magyarországon egyedülálló módon a gyerekeknek közvetíti az igényes jazz-zenét, alapításától számítva négy éven belül koncertezett már a MÜPÁ-ban, a Művészetek Völgyében és a Magyar Rádió Márványtermében is. Eszter az egyik házigazdája az esztergomi VVV Jazz Klubnak, ahol Magyarország legnevesebb jazz-zenészeivel játszanak együtt, asszisztense a Sárkányszelídítő Jazz Napoknak, valamint koncertszervezője a váci JazzMine Jazz Klubnak is. Vörös Lászlóval alkotott duójuknak nagyon egyedi hangzása és műsora van.

Bögöthy Ádám 2013-ban szerezte jazzbőgő és jazzgitár szakos bachelor diplomáját, 2016-ban szerezte jazzbőgő szakos tanári master diplomáját.
2013-tól oktat intézményes keretek között hazánkban, mint basszusgitár-, nagybőgő- és gitártanár. Számos szakmai elismerésben részesült: 2016-ban bejutott a Magyar Jazz Szövetség által rendezett Az év fiatal jazz-zenésze döntőjébe, 2017-ben szakmai és közönség díjat nyert a Művészetek Palotájában rendezett Jazz Showcase fesztiválon. 2018-ban elnyerte a Lakatos Ablakos Dezső jazz-előadóművészeti ösztöndíjat. 2019-ben Artisjus díjat és Fonogram díjat nyer a Modern Art Orchestra tagjaként az év hazai jazzkoncertje és az év hazai jazzalbuma kategóriáiban.

Baranyi Bence 5 éves korában kezdett dobolni. A kezdek után Újpesti Erkel Gyula Zeneiskola jazz tanszakán tanult. Gimnáziumi tanulmányait a Bartók Konzervatóriumban végezte, ahonnan sikeresen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre. Jelenleg hangtechnikát tanul. Barátaival közös Choose Cheese nevű zenekarukkal több lemezt rögzítettek, felléptek az ország különböző pontjain. 2019-ben Szczuka Anna zenekarával elnyerte a MüPa Jazz Showcase közönségdíját. Mostanában főképp saját Up To The Surface nevű quartetjében hallható, mellyel mostanában tervezik elkészíteni az első lemezüket. Emellett folyamatosan megfordul különböző alkalmi formációkban.

apaczai.com/solymáronline