Solymári ízek, nevezetességek, történetek – interaktív séta a búcsú alatt

974

Interaktív sétát tehetünk a búcsú ideje alatt, szeptember 11-én, szombaton 10 és 14 órai kezdettel.

A séta résztvevői három helyszínen, egyenként 30 perces foglalkozásokon vehetnek részt. A másfél óra elteltével a Svábház udvarán kulináris élményben lehet részük.
A csoportok a Svábház (Solymár, Dózsa György utca 6.) udvaráról indulnak.
Jelentkezés a részvételi díj (2900 forint) befizetésével lehetséges a művelődési ház irodájában készpénzzel, illetve átutalással az Apáczai Csere János Művelődési Ház bankszámlájára: OTP 11742245-15564188. Átutalás esetén kérjük a következő adatokat feltüntetni: név, lakcím, cég esetében adószám, az indulás időpontja (10 vagy 14 óra).

Helyszínek:
1. Szűz Mária Szent Neve templom
A 200 éves solymári Szűz Mária Szent Neve templomot Sarlós Ágnes egyházi képviselő és Elisch János díszítőfestő-aranyozómester vezetésével mutatják be. A séta során megtudhatjuk, hogy az oltárt díszítő kegyképen ábrázolt Mária valóban könnyezett-e, a templom ékessége, a díszesen faragott tölgyfa szószék hogyan került Solymárra, valamint miért ferde az oltár mögötti festett oszlopsor. Érdekességek, titkok, különlegességek tudói a templomot bemutató vezetők.

2. Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény
1908-ban nyílt az első solymári patika, amelynek eredeti berendezését a múzeumban láthatják. A falusiak által használt gyógynövények és a népi gyógyítási praktikák megismerése után különféle gyógyteákat készíthetünk és krémeket keverhetünk.

3. Svábház
A házban levő tárgyak, ruhák és bútorok emberi sorsok, vágyak, szomorú napok és boldog pillanatok hírmondói. Egy-egy tárgyhoz, ruhához kapcsolódó történeten keresztül megismerheti a látogató a régi Solymár életét, az itt élő svábok szokásait és hagyományait.

4. Svábház udvara
A séta végén a csoportok a Svábház udvarán találkoznak, ahol kecskelábú régi asztalokon rózsamintás zöld abrosz, rajta kis váza virággal, tonettszékek láthatók. Itt még Szindbád is szívesen elüldögélne! A Hamvas Pince tulajdonosa, Hamvas Tibor 25 éve borászkodik Solymáron. A borász négysoros borkóstolót tart: solymári fűszeres cuvée, olasz rizling, Hamvas rosé és a testes vörös Sólyom vére zárja a sort. A Sütőklub tagjai helyi sváb recept alapján elkészített süteményt (Pfaunerinne – tepsis süti) kínálnak. A lekvár- és szörpstandon házi lekvárokat és szörpöket lehet kóstolni és vásárolni.

solymáronline