Unokázás után vasazás – nem mindegy, hogy kire bízzuk a szemetünket

1524

Házhoz jönnek, elviszik a vasat és minden mást is, ezért kézenfekvőnek tűnik, hogy a Solymár utcáit járó „ócskavasas” által szabaduljunk meg a szemetünktől. Mégse nekik adjuk oda a felesleges fémet, elektronikai hulladékot vagy a már megunt holmikat, mert végül a természetbe kerül a szemét, sőt, még rosszabbul is járhatunk.

Újabban ismét „ócskavasas” járja Solymár utcáit. Becsöngetnek, benéznek az udvarokba, udvariasan érdeklődnek és elviszik, amit a szemétszállításnál nem rakhatunk ki. Azonban az így elszállított hulladékból csak többnyire a fémeket szedik ki, és a többi számukra is használhatatlan alkatrészt – például a műanyag borítást – a település határában és az erdőben rakják le illegálisan, ezzel jelentős károkat okozva a természetben.

Az illegális hulladéklerakás megfékezésére az önkormányzat már vadkamerákat is kihelyezett, de a lakosságnak is óvatosabbnak kell lennie – hívja fel a figyelmet Lakatos Béla közterület-felügyelő. A korábbi „unokázós csaláshoz” hasonlóan időseket keresnek meg, felajánlva segítségüket a hulladék elszállítására. Azonban, ha az ingatlantulajdonos óvatlan, kifigyelik és bemennek a nyitott udvarokba, onnan pedig azt is elviszik, ami értékes, illetve amit egyáltalán nem szánt kidobásra. Emellett építkezések, épületbontások, valamint elhunyt személyek otthona környékén is felbukkannak, „megkörnyékezve” a rokonságot.

Érthető, hogy sokak számára nehezen megoldható a nagyobb mennyiségű vagy a veszélyes hulladék elhelyezése, illetve elszállítása, de mégis csak érdemes a legális és biztonságos módot választani. Évente egyszer lehetőség van házhoz menő lomtalanítást kérni a Depónia Kft-től, melyről részletesebben itt olvashatnak.

Emellett lakcímkártya felmutatásával a solymári lakosok is igénybe vehetik a pilisvörösvári hulladékudvart, ahol néhány kivétellel a legtöbb típusú hulladék díjmentesen leadható. Fontos tudni, hogy nem veszik át a telepen az építésből, bontásból származó hulladékot (nyílászárót, burkolóanyagokat, szigetelőanyagokat, azbesztet), valamint a zöldhulladékot és vízbázisú festékeket, így például a diszperzit maradékot sem.

Bővebb tájékoztatást a leadható hulladékokról ide kattintva találnak. (A lap aljára görgetve olvashatók a pilisvörösvári hulladékudvart érintő információk.)
A hulladékudvar címe:
Pilisvörösvár, Fácán utca 4525/12 hrsz.
Nyitvatartás:
hétfő: 8.00–12.00
csütörtök 8.00–16.00
szombat 8.00–12.00

solymáronline