Virágos Solymár

1235

Minden évben többször is megújulnak Solymár virágos közterületei. A nagyközség szépítése már több mint tíz éve Tallerné Szürke Györgyi kertészmérnök vezetésével történik.

Ahhoz, hogy mindig teljes pompájukban virulhassanak Solymár parkjai, intenzív karbantartásra van szükség. A Településüzemeltetés kertészeti csoportja több virágágyást és virágtartót gondoz. “Folyamatosan fejlesztjük őket, és minden évben próbálkozunk valami újjal is – mondta el a solymáronline-nak Tallerné Szürke Györgyi. – Tavaly például a templom mellett az egyik ágyásba évelő növényeket ültettünk, nagy sikere volt, tetszett az embereknek.”

Egy évben többször is van ültetés, hiszen nem minden virág bír minden időjárást. Ősszel kerülnek a krizantémok a földbe, illetve az árvácskák és a tulipánok ültetése is ekkor történik, amelyek így már kora tavasszal díszítik a tereket. Az üresen maradt helyekre tavasz elején kerülnek a primulák. Amikor elhervadnak, az ágyások rendbetétele, trágyázása után májusban jöhetnek az egynyári virágok: a begónia, a büdöske, a nyuszifül és a díszcsalán.

“Mindig van egy elképzelésem, hogyan fogom sorba rendezni a növényeket. Kétféle típusú ültetést alkalmazok: vagy vegyítem a színeket, vagy foltokban, alakzatban ültetek. A templomnál például kereszt alakban” – számol be munkájáról a kertészmérnök.
Az ültetésnél fontos szempont még a szárazságtűrés. Míg a Templom téren egy héten akár háromszor is locsolják a növényeket, Kerekhegyre csak hetente egyszer jutnak fel, így ide olyan növények kerülnek, amelyek jobban tűrik a szárazságot.
A nyári ültetésnél kétezer palánta kerül földbe, melyek egész nyáron díszítik a tereket az arra járók örömére.

solymáronline