Teendők, amennyiben nem érkezett meg a védettségi igazolvány

2841

Már elektronikusan is igényelhető a védettségi igazolvány, amennyiben nem érkezik meg automatikusan.

Egyre többen jogosultak a védettségi igazolvány megszerzésére, ennek feltételeit a 60/2021. (II. 12.) kormányrendelet szabályozza. Eszerint három esetben állítják ki a védettségi igazolványt: a védőoltás beadása után, a Covid–19 betegségből történő felgyógyulást követően, illetve abban az esetben, ha utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat alapján igényeljük.

Amennyiben a felsoroltak után a védettségi igazolvány nem érkezik meg két-három héten belül, igényünket az erre a célra létrehozott elektronikus ügybejelentő lapon tudjuk jelezni a Központi Okmányirodának. Az űrlaphoz csatolni kell a kért adatok (személyes adatok, tajszám) mellett a bejelentést alátámasztó dokumentumokat: az oltás esetében az erről készült igazolást, betegség esetén az utolsó negatív, ennek hiányában az utolsó pozitív teszt igazolását, vagy a pozitív eredményű ellenanyag-vizsgálat eredményét.

Az igazolvány cseréjére, pótlására szintén a megadott űrlapon van lehetőség, illetve minden más, az igazolvánnyal kapcsolatos bejelentési szándék is ezen keresztül intézhető.

További részletek a kormányhivatal oldalán olvashatók.

solymáronline