Ügyintézés, fertőtlenítés, bezárás: a szigorítások első hete Solymáron

1128

Hétfőn, március 8-án léptek életbe országszerte a szigorított szabályok a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. A konkrét solymári helyzetnek jártunk utána.

A solymári polgármesteri hivatalban a hatályos kormányrendeletnek megfelelően 2021. március 22-ig elsősorban telefonon és e-mailen keresztül lehet ügyet intézni. A szigorított időszak alatt személyes megjelenést kívánó ügyintézésre kizárólag előre egyeztetett időpontban kerülhet sor. Időpontot a +36 (26) 560-600-as központi telefonszámon vagy az info@solymar.hu e-mail címen lehet foglalni.

Folyamatosan folyik a fertőtlenítés a nagyközség területén – tudtuk meg dr. Szente Kálmán polgármestertől. Esténként, hetente többször fertőtlenítik az orvosi rendelőt, a gyógyszertárat és a játszótereket. Az intézményvezetők és munkatársaik (pl. óvoda, bölcsőde) az egységük zárva tartása alatt is dolgoznak, takarítják és fertőtlenítik az összes helyiséget, textileket, játékokat. Az intézmények szükség esetén – a vonatkozó kormányrendeletnek megfelelően – ügyeletet biztosítanak; kivétel ez alól a bölcsőde, amit a megbetegedések miatt e hét péntekig be kellett zárni.

Jelenleg az Ezüstkor Szociális Gondozó Központ is korlátozottan működik – mondta el Beregszászi Márk jegyző. Az aktuális helyzettel kapcsolatban az intézményvezető-helyettest, Bakos Eleonórát lehet keresni szükség esetén.

A polgármester felhívta a figyelmet, hogy a kormányrendelet értelmében Solymár egész területén, szabadtéren is kötelező a maszkhasználat. A rendőrség és a közterület-felügyelet folymatosan ellenőrzi a szabályok betartását.

Kérdésünkre dr. Szente Kálmán elmondta: a Rózsika-forrás környékén kialakult helyzettel kapcsolatban az önkormányzatnak nincs hatásköre, hogy döntést hozzon, de folyik az egyeztetés az erdészettel egy előremutató megoldás felé.

solymáronline