Március 10-ig díjmentes a márciusi helyközi dolgozó- és tanulóbérletek visszatérítése

606
Fotó: Volánbusz / Hajba András

Ha március 10-ig benyújtjuk az igényt, a MÁV-START, a MÁV-HÉV és a Volánbusz a márciusban érvényes dolgozó- és tanulóbérletek visszaváltásakor eltekint a kezelési költség felszámításától – rendelte el az Innovációs és Technológia Minisztérium a harmadik hullám szigorodó intézkedéseivel összefüggésben. A folyamatos és biztonságos személyszállítás érdekében a MÁV-Volán-csoport továbbra is fenntartja az érvényben lévő menetrendet, így minden járat továbbra is a megszokott sűrűséggel közlekedik.

Az intézkedés alapján a MÁV-START, a MÁV-HÉV és a Volánbusz visszatéríti a helyközi járatokra szóló, március havi vagy első félhavi, vagy március 1-je és március 8-a közötti érvényességgel kezdődő, illetve a március 8-át megelőzően vásárolt, és március 8-a utáni érvényességgel kezdődő 30 napos dolgozó- és tanulóbérleteket. Amennyiben az utasok ezt március 10-ig kezdeményezik, a vételárat teljes egészében, kezelési költség felszámítása nélkül visszakapják. A március 1. előtt kezdődő érvényességű és a benyújtás idejében még legalább 15 napig érvényes 30 napos bérlet árának 50 százalékát térítik vissza kezelési költségmentesen.

A jegypénztárakban vagy automatákban vásárolt MÁV-START bérletek esetében az utasok a pénztáraknál vagy ügyfélszolgálatokon személyesen vagy levélben (MÁV-START Zrt. Ügyfélszolgálat 1426 Budapest, Pf.: 56.) nyújthatják be a visszatérítési kérelmüket. A bérlet értékét minden esetben a megadott számlaszámra utalja vissza a vasúttársaság.

Ha a MÁV applikáción keresztül váltottuk meg vasút vagy HÉV bérletünket, elektronikus úton – az utas nevét és a bérletszámot az eszrevetel@mav-start.hu címre megküldve – nyújthatjuk be a visszatérítési kérelmünket, ez esetben a visszatérítés a vásárláskor használt kártyához kapcsolódó bankszámlára történik.

Minden egyéb formában megvásárolt HÉV bérlet visszatérítését a bkk@bkk.hu címen keresztül lehet intézni.

A Volán bérletjegyek visszaváltására – a vásárlás módjától függetlenül – pénztárakban, vagy levél útján intézett kérelemben van lehetőség. Pénztári visszaváltás esetén a bérlet tulajdonosának be kell mutatnia a személyi igazolványát vagy a diákigazolványát.

A pénztárakban lehet benyújtani az online megváltott és kinyomtatott bérletekre vonatkozó visszaváltási igényeket is. Az online megváltott, de ki nem nyomtatott bérletek visszaváltását a https://www.volanbusz.hu/hu/jegy-es-berlet/online-jegyvasarlas/visszavaltas linken lehet kezdeményezni a ’Vásárolt Bérletek Jegyzéke’ megküldésével. A visszaváltás az online megváltott bérlet esetében a banki tranzakció visszafordításával történik, így mindenképpen annak a bankszámlának a tulajdonosa kapja vissza az összeget, aki megváltotta a bérletet. A mobilon vásárolt bérletet az érvényesség kezdete előtt az alkalmazásban lehet visszaváltani. Érvényességi időn belül az internetes@volanbusz.hu elérhetőségre kérik jelezni a visszaváltási igényt.

solymáronline