Kiállításmegnyitó és zongorista találkozó a művelődési házban – KÉPEK

829

Múlt szombaton két programot is élőben közvetített a PilisTV stábja a solymári művelődési házból.

18 órától Hegyi Magdolna “Lélektérkép” elnevezésű akrilfestmény-kiállításának megnyitóját követhette az érdeklődő közönség a világháló segítségével.

19 órától pedig három zongorista boogie-woogie párbaját közvetítette a PilisTV a művelődési házból. A “Zongorista Találkozónak” elkeresztelt alkalmi zenei formáció már több mint 20 éve koncertezik. Részben instrumentális, részben énekes produkciójukat a zongoristák – Nemes Zoltán, Dániel Balázs és Bacsa Gyula – a csapat állandó dobosa, Mezőfi István “Fifi” részvételével adták elő.

Aki a közvetítést élőben nem tudta követni, az sem maradt le a programokról: mindkét felvétel elérhető továbbra is a művelődési ház Facebook-oldalán.

solymáronline
Fotó: Szima Roland