Halottak napjára készülve – temető nyitva tartása, polgárőrség felhívása

984
Fotó: Barcsik Géza

Mindenszentek és Halottak napja alkalmából az előttünk álló hétvégén várhatóan sokan fogják felkeresni szeretteik sírját a temetőben. Ezért összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, hogy a megemlékezés nyugodtan és méltón teljen.

A solymári temető október 30-31-én, pénteken és szombaton reggel 7 és este 19 óra között várja az emlékezőket. Ez idő alatt a nagykapu is nyitva lesz, a temetőbe autóval is be lehet majd hajtani. Vasárnap már reggel 6 órától látogatható lesz a temető, a nagykaput is ekkor nyitják ki; zárás 19 órakor.

November elsején, vasárnap délután 15 órakor szabadtéri szentmise lesz a temetőben az elhunytakért.

November elsején, vasárnap 8-20 óra között a polgárőrság tagjai is fokozott figyelemmel lesznek jelen a temető környékén, szükség esetén a forgalmat is irányítják. Nyomatékosan felhívják minden közlekedő figyelmét, hogy a megnövekedett autó- és gyalogos forgalomra való tekintettel fokozott óvatossággal közlekedjenek úgy gépjárművel, mint gyalogszerrel! A gyalogosok csak a kijelölt gyalogátkelőhelyeken keljenek át az úttesten! A korai sötétedés, a rosszabb látási viszonyok, vagy épp az esős, csúszós úttest és járda minden közlekedő számára rosszabb feltételeket jelent, ezért különösen fontos azt, hogy ezt megnövekedett figyelemmel és körültekintéssel – egymásra való odafigyeléssel – ellensúlyozzuk.

Fotó: Barcsik Géza

A polgárőrség természetesen ebben az időszakban is elérhető a +36 20 445 4663-as telefonszámon.

A megnövekedett forgalom nem csak közlekedési szempontból jelent nehézséget, a zsebtolvajok is kihasználják a lehetőséget. Az autónkat mindig zárjuk be, ne hagyjunk értéket látható helyen, táskánkat a sírok környékén se hagyjuk őrizetlenül.

solymáronline